Szeretetből is lehet színházat csinálni – Rappert-Vencz Gábor színművész a szerepformálás kulisszatitkairól

A főszerepekkel az a helyzet, hogy van lehetőség megmenteni, amit előadás közben elront a színész, viszont a kis szerepeknél már nem lehet kijavítani a „hibát”. Akadnak olyan szerepek, amelyek a próbák során alakulnak ki, és vannak karakterek, amelyeken otthon is rengeteget kell dolgozni. Ilyenkor csak a színész van és a szerep. Ez hasonlít a meditációhoz, mert át kell menni egy megváltozott tudatállapotba. Van úgy, hogy kívülről keresem meg a támpontokat, mert szükségem van egy gesztusrendszerre vagy tartásra, viszont ezt a módszert ritkán alkalmazom.

Itt nem egy szkizofrén állapotra kell gondolni, mert nem hiszem magamról, hogy én lennék Mercutio, de valamilyen szinten mégis. Megkeresem magamban azokat az energiákat, amelyek szükségesek egy szerep megformálásához, illetve emlékeket, hogy volt-e olyan pillanat az életemben, ami érzelmileg hasonlít ahhoz, amit meg kell formálnom.

– Számos főszerepet játszott már. Ha ki lehetne emelni, melyik volt a kedvenc karaktere?

– Nem olyan rég jött egy rendező dolgozni velünk, és megkérdezte tőlem, hogy hány olyan szerepem volt az eddigi pályafutásom során, amire büszkén emlékszem vissza, én azt válaszoltam, hogy négy vagy öt. Azt mondta, szerencsés vagyok, hogy volt ennyi. Sok szerepet játszottam a harminc év alatt, viszont, ami igazán kiteljesedett bennem, az csak négy vagy öt. Ezek olyan szerepek voltak, amelyek bizonyos szempontból fordulópontok voltak emberi és szakmai síkon. Ilyen volt a nemrég játszott Raszputyin, amit Sardar Tagirovsky rendezett. Szerencsés csillagállás volt, ami alatt kialakult a mély találkozás a szerzővel (Szőcs Géza Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő (1953 – 2020) írta a darabot – szerk.megj.) a szöveggel, a rendezővel és a kollégákkal.

Szerintem ez kell ahhoz, hogy az előadás közös üggyé tudjon válni. A Raszputyinnak fontos szerepe volt abban, hogy kicsit visszaadta a hitemet: szeretetből is lehet színházat csinálni. Spirituális szempontból nagyon gazdag utazás volt, ami nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat adott nekem.

– Mivel foglalkozott a karantén alatt?

– A színházon kívül más munkáim is vannak, amelyek a karantén alatt hangsúlyosabbak lettek. Több időm volt fordítani és a szinkronstúdióban dolgozni, illetve egyértelmű, hogy a családomra is jóval több idő jutott.

A nyugalmat ellenpontozta a bizonytalanság, ami nem volt a legjobb, de ettől függetlenül szerettem otthon lenni.

Ezek mindig nagyon jó hangulatú események voltak. Az együtt zenélés szintén kikapcsolódás és öröm.

– Milyen hangszeren játszik?

Amin kell, de az alaphangszer az a gitár, viszont zongorán, basszusgitáron és szájharmonikán is szoktam játszani. Mostanában sajnos nem játszottunk, viszont régen évente megtartottuk a hagyományos karácsonyi koncertjeinket, ami mindig egy nagy durranásnak számított. Ez mindig elég zaklatott időszak volt, ekkortájt próbáltunk a szilveszteri előadásra is, és valahova be kellett iktatni a zenekari próbákat. Mindig valamit újítottunk, hogy gazdagabb koncert szülessen. Több meghívottunk volt, többek között egy gyermekkórus, amelynek köszönhetően igazán emelkedetté tudott válni egy koncert vége, illetve a háttérben vetítések, animációk mentek. Voltak még terveink, amit most nem árulok el, hátha összejön.

– Van valamilyen maradandó élménye a zenéléssel kapcsolatban?

– Sok ilyen van, de ami most, hirtelen eszembe jut, az a Cseh Tamás-est, amit évekkel ezelőtt csináltam. Amikor elkezdtem összeállítani a műsort, volt körülbelül hatvan dal, amit nagy szívfájdalmak közepette lecsökkentettem negyvenre, de ez is sok volt. Végül huszonvalahány maradt, amiből egy majdnem kétórás műsor született. Meghívtak Nagybányára a Teleki-házba, ahol szabad téren adtam elő a Cseh Tamás-estemet. Ez kora este kezdődött és sötétben ért véget, mert közben beesteledett. Egy állványon gyújtottak egy tüzet, ami végig égett. Kialakult a családias hangulat a közönséggel, és cseppet sem zavart, hogy a gyerekek ott szaladgáltak, sőt.
Másik maradandó élményem szintén Nagybányához köthető, amikor a Beatles zenekarral léptünk fel.

Nagy öröm számomra, hogy vannak fiatalok, akik ismerik ezeket a dalokat. Visszatérve a színházhoz: a Csongor és Tünde bemutatójára készülünk, majd újabb próbafolyamat kezdődik. Úgyhogy nem pihenünk. A járványhelyzet kedvező alakulásának köszönhetően az eddigieknél több néző jöhet majd be egy előadásra, és bízom benne, hogy a nyári szünet után teljes gőzzel újra indulhatnak a telt házas bérletes előadások.