2008. július 28., 00:002008. július 28., 00:00
A rendezvényen a száz éve született Herbert von Karajanról is megemlékeznek, aki több mint harminc évig, 1956-tól 1989-ig irányította a fesztivált, és idén először játsszák operaként Salzburgban Bartók A kékszakállú herceg vára című művét a holland Johan Simons rendezésében.
Tavalytól a német Jürgen Flimm a fesztivál művészeti igazgatója, aki a Karajan iránti tisztelet jeleként meghívta a híres dirigens által naggyá lett Bécsi Szimfonikusokat, és műsorra tűzte Verdinek a hetvenes években Karajan rendezte és vezényelte Otellóját, amelyet most a brit Stephen Langridge állít színpadra a fesztivál, Flimm által választott, bibliai gondolatot idéző mottója jegyében. Mozart két operáját, a Don Giovannit és a Varázsfuvolát láthatja a közönség. Salvatore Sciarrino olasz komponista is vendégszerepel a fesztiválon, ahol idén fiataloknak szervezett programok és workshopok is várják az érdeklődőket.
Hírösszefoglaló
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.