Egyéves késéssel készül el a nagykárolyi Károlyi-kastély felújítása.
Nagykárolyban a város leghíresebb műemléképületeként ismert Károlyi-kastély felújítása a rendszerváltás óta napirenden van. A munkálatoknak eredményei láthatóak: a kápolnát felújították, az előcsarnok és a lovagterem közötti impozáns faajtót restaurálták, és a napokban illesztik a helyére. A kastély felújítását, a tervek elkészítését, illetve az előcsarnok, kápolna, lovagterem restaurálását a magyar kormány 2004-ben tízmillió forinttal támogatta. A munkálatoknak egy évvel ezelőtt kellett volna befejeződniük. A restaurálás elvégzésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a kolozsvári FKM Építészműhellyel kötött szerződést.
2006. december 19., 00:002006. december 19., 00:00
„Valóban egyéves késésben vagyunk, de ennek az alvállalkozók az okai, hiszen a felvállalt munkák nem készültek el idejében. Egyéves halasztást kértünk, és úgy tűnik, hogy a december végén lejáró határidőt már be tudjuk tartani. Gondot okoztak a nehezen száradó nedves falak is - az épületben 90 százalékos a levegő nedvességtartalma, a falnedvesedést pedig nem tudtuk teljesen megszüntetni, az új vakolaton is átüt a nedvesség” – nyilatkozta a Krónikának Macalik Arnold műépítész. A kastély két évvel ezelőtt került önkormányzati tulajdonba, addig a Szatmár Megyei Múzeum adminisztrációjához tartozott. Szakmai tervek nélkül, javítás címen a nedves falakról leverték a vakolatot, leszedték a lambériát, a kitörött ablaküvegeket pedig nem cserélték ki, emiatt az épület beázott, a vízvezeték télen lefagyott. „A lambériát a múzeum udvarán találtam meg, olyan állapotban, hogy legfeljebb mintának tudjuk használni. A kitört ablakokat beüvegeztük, hogy ne rongálódjon tovább az épület” – részletezi Veress Anikó, aki az önkormányzat alkalmazottjaként adminisztrálja a kastélyt. Nagykárolyban azonban kisebb botrányt okozott, hogy a kastély pinceablakait hőszigetelő nyílászárókra cserélték. „Ezek az ablakok ideiglenesen kerültek oda, hiszen a régiek tönkrementek. A kitört ablakok miatt a pincében télen lefagytak a vízvezetékek Ezeket az ablakokat majd visszacseréljük faablakokra, de a mostaniak sem kirívóak: a keretük mahagóni színű, és a vasrácsok miatt amúgy sem nagyon látszanak” – tette hozzá Veress Anikó. A kápolnán is ablakot cseréltek, de ide már dupla üvegezésű fakeretes nyílászárók kerültek. „Ebben a teremben statikai megerősítést is végeztünk ” – egészítette ki az elmondottakat Macalik, hozzátéve, hogy a lovagterem teteje ezentúl is be fog ázni, hiszen a kazettás mennyezet fölötti szigetelés nem szakszerű, annak cseréjére pedig most nem maradt pénz. Bekő Tamás polgármester szerint a mostani kivitelezőnek köszönhetően már látványos előrelépés történt a kastély felújításában, az épület teljes felújítására azonban 5 millió euróra lenne szükség. „Önkormányzati forrásból eddig 10 ezer lejt költöttünk a kastélyra, a munkálatok folytatásához pályázati pénzekre van szükség. Konferenciaközpontot, szállodát szeretnénk kialakítani az épületben, természetesen a múzeum is megmaradna, a felújított kápolnát pedig házasságkötő teremként szeretnénk működtetni” – vázolta a terveket a polgármester. G.G.
Romantikus kastélyból tornyos lovagvár
Nagykároly a Károlyi család kiterjedt birtokainak uradalmi központja volt. A település kiemelkedő látnivalója a romantikus stílusban épült Károlyi-kastély. Az eredetileg 1482-ben épült négyszögletes építményt Károlyi István alakíttatta át 1894-ben látványos tornyokkal ellátott lovagvárrá. A kastély mellett lovarda is működött, az épület egyik szárnyát a helyi lovas egyesület európai uniós támogatásból újította fel. A lovarda másik végében mozi működött, ez a rész azonban két évvel ezelőtt a hó súlya alatt összeroskadt. A kastély körül található egykori angolkert napjainkban is szépen gondozott.
Hódítanak a hőszigetelő nyílászárók
Egyre gyakrabban vélünk felfedezni a műemlék épületeken hőszigetelő nyílászárókat. Többek között a Bihar megyei Margitta református templomára is aranyozott csíkokkal ellátott, fehér műanyag keretes ablakok kerültek a régi fa nyílászárók helyébe. „Igaz, hogy a margittai templom nem műemlék épület, de akkor is helytelenítem, hogy építészek megkérdezése nélkül cserélik ki az ilyen jellegű épületek ablakait” – mondta el Emődi Tamás. A műépítész hozzátette, Nagyváradon a Darvas-La Roche-ház vagy a Kossuth utca palotái műemlék épületek, mégis műanyag keretes ablakok „díszítik”.
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.