
Zatykó Gyula és Nemes István
Fotó: Boros Csilla
Kerámiakiállítás, filmbemutató, operett és jazzkoncert követi egymást júniusban a nagyváradi Szent László Napok előprogramjaként.
2017. május 15., 15:222017. május 15., 15:22
A Szent László Napok főszervezője, Zatykó Gyula hétfőn sajtótájékoztatón közölte, már a június 19-ei hivatalos színházinyitóünnepség előtti napon megtartják a hagyományos kerékpártúrát Biharkeresztesre, és bemutatják Kósa Klára kerámiaművész Lelkünk virágai című kiállítását, azt a tizenkét, falra akasztható kerámialapot, amelyek jelenleg a budapesti Magyarság Házában tekinthetők meg.
A magyar kormány „ajándéktárgy-beszállítójának" számító művész szimbolisztika-szakértőként a zsidó kereszténység jelképrendszeréből merítkezve készítette el ezeket a műtárgyakat, amelyeket majd a várban állítanak ki.
amelynek ötletgazdája és megvalósítója a helyi Posticum Kulturális Központ. A programigazgató, Nemes István hangsúlyozta: „Szent László alakja integráló személyiség”, így ez a június 22-én, a nagyszínpadon látható premier is nemzetiségtől függetlenül az egész városnak szól majd.
Az első felében a konstancai Harry Tavitian Bartók Béla román táncfeldolgozásait és középkori örmény dalokat játszik majd jazzre hangszerelve, hogy ezután a magyarországi Balázs Elemér Group zenészei, Andrejszkij Judittal és Mizsei Zoltánnal kiegészülve, gregorián énekek és régi magyar egyházi népzenék jazzfeldolgozása révén mutassák be a városalapító lovagkirály alakját. Az előadás részeként legendák is elhangzanak majd román és magyar színészek tolmácsolásában.
amelyet június 20-án, Bicskei Zsolt rendező jelenlétében mutatnak majd be a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, míg a hétvégi nagykoncertek előfutáraként, június 21-én a helyiek körében népszerű operett-előadásra várják majd az érdeklődőket a várba.
A mintegy száz programot felvonultató Szent László Napok részletes műsorterve az esemény nevét viselő hivatalos honlapon is elérhető lesz, a szervezők reményei szerint pedig idén a tavalyi látogatottságot is túlszárnyalja majd a június 19. és 25. között szervezendő fesztivál.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!