Székelyföldi „betyárok” az igazságtalanság ellen

– Mit jelent önnek, hogy alkotását beválogatták a rangos versenyprogramba?

– Elsősorban azt tartom nagy dolognak, hogy Erdélyből négy filmet is beválogattak – egy kolozsvári és két székelyudvarhelyi kollégám filmjét is bemutatják. Ez azt jelenti, hogy Erdélyben is készülnek olyan filmek, amelyek alkalmasak egy összmagyar megmérettetésre. Az, hogy a Székelyföldi betyárokat beválogatták, azért különleges, mert az 52 perc terjedelmű dokumentumfilm kimondottan saját eszközökkel, „házi\" stábbal készült. Iochom István és Bajna György újságírókkal, Molnár Cs. Attila hangtechnikussal készítettük a filmet, de még számos nevet említhetnék, akik közreműködtek. Zenéjét Orbán Ferenc sepsiszentgyörgyi zenész komponálta. A forgatásra 2013-ban nyertünk támogatást a Magyar Média Mecenatúrától.

– Nem mindennapi történetet dolgoz fel a filmjük. Kik a főhősök?

– Az 1950-es évek elején három, bátor, felső-háromszéki legény fegyverrel a kezében harcolt a terjeszkedő kommunista hatalom – elsősorban párttitkárok és a túlkapásokban nem rest erdészek – ellen. Az ozsdolai Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes, illetve a kászoni születésű Máthé György, alias Jeges fő terve az volt, hogy megállítsák a kollektivizálást. Mindhárman munkaszolgálatból megszökött katonaként esküdtek át a „másik oldalra\", és évekig az erdőkben bujdosva vették fel a harcot a kommunistákkal.

Hittek abban, hogy melléjük fog állni még több ember, és bíztak abban, hogy bejönnek Romániába is az amerikaiak és megfékezik az állami szerveket abban a tervükben, hogy orosz mintára bevezessék a szocializmust, véghez vigyék a kollektivizálást. Négy-ötéves „háborút\" sikerült vívniuk, aztán mindhármukat lelőtték, tőrbe csalták őket. Történetük nagyon érdekes abból a szempontból, hogy a hatalom szemében banditák, míg a helyi emberek szemében hősök voltak.

Zsigmond Vilmos előtt tisztelegnek

A 2. Magyar Filmhetet március 1. és 6. között szervezik meg. A seregszemle célja, hogy a nagyközönség és a filmszakma képviselői megismerhessék a 2012 és 2015 között bemutatott magyar nagyjátékfilmeket és a 2015-ben bemutatott tévéfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket és animációkat.

A filmhét többek között a 86 éves korában elhunyt, Oscar-, BAFTA- és Emmy-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg, aki a fiatal magyar operatőrök támogatásából, képzéséből is kivette a részét.

– Háromszéki történetet dolgoz tehát fel egy gyergyói filmes. Hogyan talált rá a témára?

– Magyarországi újságíró barátom hívta fel a figyelmemet egy könyvre, amelyik a három „betyár\" történetét taglalja. Franck M. Mihály Székelyföld betyárjai című regényéről van szó, de mivel ez nem dokumentumértékű mű, engem meg a valóságos történet érdekelt, keresnem kellett egy szakértőt. Iochom István személyében hamar rátaláltam a téma szakértőjére – a kézdivásárhelyi újságírónak már könyvben is megjelent a hiteles forrásokból megírt „betyárkrónikája\". Együtt jártuk körbe azt a vidéket, ahol Pusztai, Dézsi és Jeges betyárkodott, beszélgettünk olyan személyekkel, akik kapcsolatban voltak velük vagy emlékeztek a tetteikre. Többek között Dézsi Dénes sógornőjével is beszélgettünk.

– Mennyire lehetett rekonstruálni a régi eseményeket?

– Érdekes, hogy még mindig visszafogottan beszélnek a témáról. A forgatás 2014-ben zajlott, és az volt a furcsa számomra, hogy a rendszerváltás után 25 évvel még mindig ott tartunk, hogy az emberek halkra fogják a szavukat, amikor a kommunista kizsákmányolókról, illetve a betyárok történetéről beszélnek. Kérdeztük az egyik kászonaltízi embertől, miért van ez így, kitől, mitől félnek. Azt válaszolta, hogy bár nincs már kommunizmus, de élnek még a pártfunkcionáriusok leszármazottai...

Ennek ellenére sikerült leforgatni a film nyersanyagát, de úgy, hogy mindvégig éreztük, a téma esetenként még mindig kellemetlen a helyieknek. A hitelesség érdekében olyan adatközlőket kerestünk, akik bizonyítottan kapcsolatban voltak főhőseinkkel. Köztudott dolog, hogy az idő megszépítheti vagy eltorzíthatja az emlékeket, ez a forgatás során is bebizonyosodott. Voltak „mellébeszélések\", és olyan elbeszélések is vannak a nyersanyagban, amelyek az összképbe sehogyan sem illenek bele, vagy amelyek a mesélő nagyságát domborítják ki.

Javarészt viszont olyan dolgokat meséltek el az emberek, amelyek bizonyítottan meg is történtek. Kicsi falu Ozsdola, egymás viselt dolgairól tudnak, tudtak az emberek. Tudták, hogy kik voltak az „árulók\", kik voltak, akik támogatták a betyárokat, úgyhogy nagyon sok ellentmondás nem volt a nekünk elmondottakban. Az is kiderült, kik nézték jó szemmel a betyárokat, illetve, kik ítélték el, és súgták be őket.

– Tavaly készült el a film, azóta bemutatták már valahol?

A Duna Televízió és a Duna World vetítette tavaly nyáron. Emellett a magyar közmédiával kötött közvetítői szerződésnek köszönhetően külföldön is látható volt, több mint 12 nemzetközi fesztiválon fordult meg. Díjat ugyan még nem kapott, de számomra nagy öröm, hogy a magyarországi, lakiteleki filmszemle mellett Varsóban, Krakkóban, Németország több nagy fesztiváljának programjában, Hollandiában és Nagy-Britanniában is szerepelt az alkotás. Az erdélyi közönség az ősbemutatón láthatta Kézdivásárhelyen. Jelenleg a csíkszeredai magyar főkonzulátussal közösen szervezzük a csíkszeredai bemutatót, és szeretnénk a gyergyói közönségnek is levetíteni.

– A Magyar Filmhéten való szerepléstől mit remél?

– Azt remélem, hogy jó fogadtatása lesz a Székelyföldi betyároknak. Kétszer fogják vetíteni és pódiumbeszélgetések is lesznek a filmmel kapcsolatosan.

– A Székelyföldi betyárok nem az első dokumentumfilmje. Készül már a következő?

– Tavaly pályáztuk meg az Ének a fák tetejéből című filmünkre a forgatási támogatást szintén a Magyar Média Mecenatúránál. Portréfilmet készítünk Vaszi Leventéről, a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató verseny közönségdíjasáról, aki – bár hirtelen sztárrá vált – hátat fordított a kecsegtető ajánlatoknak. Hazament Kostelekre, ahol történelemre, néptáncra, muzsikára, énekre tanítja a gyermekeket.

A filmünkben azt szeretnénk bemutatni, hogy van egy ember, aki nagy sikereket ért el, de ő mégis hazament szülőfalujába, és úgy éli hétköznapjait, ahogyan addig is tette, minden eszközzel harcol azért, hogy magyarul, magyar szellemben tanulhassanak a gyerekek Kosteleken.