Hirdetés

Székely–román történetet feldolgozó díjnyertes dokumentumfilm

„Büszkék vagyunk Simó Csaba operatőr munkatársammal együtt, hiszen a 2013-as fődíj után kiélezett versenyben sikerült dupláznunk. Ami még nagyobb örömmel tölt el, hogy egy olyan 33 tagú zsűritől kaptuk a díjat, amelynek elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező” – mondta el Szabó Attila székelyudvarhelyi dokumentumfilm-rendező, akinek Egy Isten, két nemzet című alkotása nyerte el a tizenhatodik Lakiteleki Filmszemle fődíját a múlt héten.

Veres Réka

2016. október 20., 14:012016. október 20., 14:01

A dokumentumfilm a rendező családjának egyik ágáról szóló történetet dolgozza fel. Szabó Attila filmjét az emberi erőforrások minisztere díjazta a Nemzeti Kulturális Alap keretéből felajánlott egymillió forintos elismeréssel. A rendező, aki Úton-útfélen című munkájával 2013-ban már elnyerte a lakiteleki szemle fődíját, új dokumentumfilmjét Păduraru Vlad és Mălina élettörténetéről készítette.

A testvérpár homoródalmási édesanyja az 1940-es évek végén ment Bukarestbe szolgálni, ahol szerelmes lett a titkosszolgálat egyik fiatal tisztjébe, össze is házasodtak. A székelyföldi nő megtanult románul, gyerekei román közegben nőttek fel, nem gyakorolták vallásukat, életük majdnem kilencvenéves apjuk temetése után változott meg. Szabó Attila érdeklődésünkre elmondta, azért akarta feldolgozni a történetet, mert megragadó.

„A gyökerekhez, a nemzethez, és istenhez való visszatérés útját dolgozza fel a film, amely azzal a céllal készült, mint a dokumentumfilmek többsége: dokumentálni akarja a valóságot” – magyarázta az alkotó. Mint mondta, reméli, hogy filmje közelebb hozhatja egymáshoz a románokat és a székelyeket. „A hasonló elismerések megerősítenek abban, hogy jó úton járunk, ugyanakkor felelősséget is rónak ránk, még nagyobb szakmai alázattal kell végeznünk a munkát” – mondta Szabó Attila, aki szerint a Lakitelek Népfőiskola közössége tágabb értelemben véve család is.

A szemlére, amelyet a népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület hirdet meg évente, krónika, korkép, művelődés, portré, fikciós műsorok és 1956 emlékezete kategóriákban lehetett nevezni. Magyarországi és határon túli alkotóktól 84 film érkezett, az előzsűri 21 filmet javasolt a szemle versenyprogramjába. Díjazták Daczó Dénes Negyedszázad negyedéve című alkotását is, a gyergyószentmiklósi rendező filmje a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 500 000 forintos, a korkép kategória nyertesének szóló különdíját kapta.

A csíkszeredai Becze Zoltán Székely olimpiai bajnokok című filmje kapta a Heti Válasz digitális előfizetését és a könyvcsomagot, valamint a csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakképzőiskola és Kollégium által javasolt 25 000 forintos különdíjat. Tavaly egyébként a szemle fődíját a Kolozsváron élő, udvarhelyi Csibi László nyerte Édes Erdély, itt voltunk című filmjével.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés