Hirdetés

Székely fotósok Vízaknán

Rendhagyó módon a Szeben megyei Vízaknán tartja idei táborát a Hargita Megyei Kulturális Központ. Az Ádám Gyula fotóművész köré csoportosuló, többségükben Hargita megyei fotográfusok a Nagyszebeni Magyar Kulturális Irodának tett korábbi ígéretüket váltják valóra a hagyományos tábor „kihelyezésével”.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. április 13., 00:002007. április 13., 00:00

A résztvevőknek így lehetőségük nyílik gyökeresen más tájegység és kultúrövezet felfedezésére ebben az időszakban, mikor Nagyszebent, Európa egyik idei kulturális fővárosát és környékét számos turista keresi fel. Vízakna történelmi eseményekben és legendákban bővelkedő terep a fotósok számára, számos olyan magyar vonatkozású emlékmű, emlékhely van itt, amit érdemes megörökíteni: így azok a házak is, amelyben 1849-ben, a nevezetes vízaknai csaták idején Petőfi Sándor és Bem tábornok szállt meg. Az egykori forgalmas, hangulatos fürdőváros a vidék egyik magyar központjának számított, a századfordulón a város egyharmada magyar nemzetiségű volt – mára ez az arány jócskán megcsappant.

Balázs Ödön, Erdély B. Előd (Székelyudvarhely), Bálint Zsigmond (Marosvásárhely), Czire Alpár (Székelykeresztúr), Danis János (Gödöllő), Ádám Gyula, Csiszér András, Labancz István, Szabó Attila, Vitos Hajnal, Szentes Zágon (Csíkszereda) hétfőtől egy hétig fotózza Vízakna és Nagyszeben nevezetességeit, a munkákat a tábor végén bemutatják a vendéglátóknak. A Hargita megyei fotóművészek látogatását májusban, a Hargitai Megyenapokon viszonozza a nagyszebeni iroda küldöttsége.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség

A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik
2025. november 06., csütörtök

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet

November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet
2025. november 05., szerda

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA

Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról

A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról
2025. november 04., kedd

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes

A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes
2025. november 03., hétfő

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi

A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi
Hirdetés
2025. november 02., vasárnap

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján

Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján
2025. november 02., vasárnap

Új kiállítótérrel, ritka hadtörténelmi relikviákkal bővült a zalánpataki falumúzeum

Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.

Új kiállítótérrel, ritka hadtörténelmi relikviákkal bővült a zalánpataki falumúzeum
2025. november 01., szombat

Több száz erdélyi alkotás tekinthető meg a nemrég elindult Filmtár adatbázisában

Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.

Több száz erdélyi alkotás tekinthető meg a nemrég elindult Filmtár adatbázisában
Hirdetés
Hirdetés