Hirdetés

Szebeni vastaps a kolozsváriaknak

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Vasárnap ér véget a 14. nemzetközi színházi fesztivál. Az utóbbi évek gyakorlatát követve idén is látványos tánc-, mozgás- és utcaszínházi produkciókkal szerepelnek a külföldi társulatok a Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztiválon. A május 24–június 3. között zajló szemlének 14. alkalommal ad otthont a város, Európa egyik idei kulturális fővárosa.

Gazda Árpád

2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00

A hazai társulatok többsége szövegközpontú előadásai legjavát mutatja be – a magyar színházak közül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház kapott meghívást. A szentgyörgyi társulat John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című drámáját adta elő kedden este kiemelt helyszínen, a Radu Stanca Színházban. A Bocsárdi László rendezte előadást csak románul feliratozták: ez nem jelentett különösebb nehézséget, hiszen a nézőtérre főként szakmabeli, a drámát ismerő külföldiek tértek be. A kolozsvári színház kétnyelvű – román és angol – fordítást biztosított Visky András drámájának szerda esti előadásához. A Tompa Gábor által rendezett Hoszszú pénteket kitörő siker fogadta, a közönség állva tapsolta vissza a szereplőket. Bejutni sem volt könnyű az előadásra, sokan kinn maradtak a fesztivál központjának számító, azonban meglehetősen szűkös színházépületből. Hasonló érdeklődés övezte Andrei ªerban előadásait: az Amerikában élő neves román rendező a Megtisztulva című Sarah Kane-, valamint A sirály című Csehov-drámával szerepelt a szemlén kolozsvári, bukaresti és helyi művészek előadásában. Az idei és tavalyi UNITER-díjas rendező, Radu Afrim előadása, a Max Blecher nyomán a Konstancai Nemzeti Színházban színre vitt Hegedt szívek szintén a fesztivál egyik legnépszerűbb előadásának bizonyult.

Egyébként a külföldi előadásokkal kapcsolatban számos bírálat érte a korábbi években a fesztivál szervezőit, hiszen a mindenfajta igényt kielégítő kínálatba sokszor középszerű vagy gyenge produkciók is bekerültek. Ezúttal a szakma is elégedett, a kritikusok nagy része színvonalasabbnak ítéli meg az idei, külföldi válogatást. A japán Leni-Basso társulat Finks című előadását a harcművészet ihlette, a német Aktion Theater Pan.Optikum Il Corsójában a színészek mellett akrobaták és zenészek is közreműködtek, a francia Cie Carabosse pedig pirotechnikai elemekkel díszítette produkcióját. A kanadai Corpus társulat Flock of Flyers (Repülők hada) című, katonásdit kigúnyoló produkciójába a közönséget is bevonta.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés