2011. október 07., 14:022011. október 07., 14:02
A színház tájékoztatása szerint a társulat pénteken este mutatja be a fesztivál közönsége előtt a Tompa Gábor színházigazgató által rendezett darabot. A kolozsváriak előadásában Georg Büchner művével már a budapesti közönség is találkozhatott, de a Pécsi Országos Színházi Találkozó programjában is szerepelt az előadás.
Tompa Gábor szerint a darab a drámairodalom egyik olyan első alkotása, amely az emberi gondolkodás és beszéd széthúzásához vezető, elszemélytelenítő mechanizmusról szól. Olyan vígjáték, amelyben a szereplők eljátszanak és csintalan gyerekként megrongálják halálgép-játékszereiket, hogy megtalálhassák saját szabadságukat.
A kolozsvári társulat előadását itthon is értékelte a szakma, ugyanis a Román Színházi Szövetség 2010-ben három díjra is javasolta az előadást. Viola Gábor alakításáért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó kitüntetést. Carmencita Brojboiu román jelmeztervezőt a Magyar Színikritikusok Céhe díjára is felterjesztették.
Az 51. alkalommal megszervezett szarajevói fesztivál október első két hetében zajlik.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.