Hirdetés

Szakács Imre festőművésznek nyílik kiállítása a nagyváradi várban

A nagyváradi várban nyílik kiállítása 7x7 címmel szombaton Szakács Imre festőművésznek, az Európai Művésztelepek Szövetsége alelnökének.

MTI

2017. november 18., 10:462017. november 18., 10:46

Szakács Imre hét (hat európai, valamint egy indiai) művésztelepet látogatott meg, és az ott készült festményeiből állt össze erre az alkalomra az anyag - közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK).

A Nagyváradon december 31-ig megtekinthető kiállítási anyag a szentendrei MANK Galériából érkezik a partiumi városba.

Hirdetés

Az ünnepélyes megnyitón Tőkés László európai parlamenti képviselő és Hóvári János, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója mond köszöntő beszédet, majd Entz Géza művészettörténész nyitja meg a tárlatot. Az esemény házigazdái Angela Lupsea, a Nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum igazgatója, valamint Sz. Hovárth István, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója lesznek. A MANK közleménye idézi Banner Zoltán művészettörténészt, aki szerint Szakács Imre éppen olyan fontos szerepet játszott, játszik a művésztelepek életében, mint azok az övében.

Banner Zoltán hangsúlyozta, hogy a nagybányai művésztelep szellemisége Szentendrén ma is él, „méghozzá nem efemer stílusirányzatként, hanem mindazon törekvések művészettörténeti, és egyben kortárs példájaként, summázataként, amelyek a maradandóságot erősebb kísértésnek érezték a mutatványnál”.

A Szentendrén élő és alkotó Szakács Imre ennek a szemléletnek és magatartásnak a méltóságát képviseli az Európai Művésztelepek Szövetségében alelnökként és festészetében egyaránt - hangsúlyozta Banner Zoltán.

Szakács Imre 1963 és 1967 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola növendéke, 1975 és 1978 között a hamburgi Képzőművészeti Főiskola vendéghallgatója volt. Műveivel 1969 óta szerepel hazai és külföldi tárlatokon. Önálló kiállítással először 1977-ben, majd 1984-ben jelentkezett a hamburgi Modern Művészetek Galériájában.

Több közgyűjteményben is megtalálhatók alkotásai; többek között a szentendrei Ferenczy Múzeum, a Kecskeméti Képtár, az esztergomi Keresztény Múzeum, valamint a New York-i Coron Collection és a Kulturstiftung Worpswede őrzi festményeit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés