
Fotó: Máthé András
Szabó K. István kapta a legjobb rendezés díját a brassói 29. Nemzetközi Kortárs Drámafesztiválon Örkény klasszikusa, a Macskajáték debreceni színreviteléért – közölte a magyarországi színház társulata.
2018. november 12., 12:102018. november 12., 12:10
2018. november 12., 12:222018. november 12., 12:22
A térség egyik legrangosabb színházi eseményének versenyprogramjában második éve jelen van a Csokonai Színház, idén olyan színházak társaságában, mint az athéni Nemzeti Színház, a grúz Dráma Színház, a Kisinyovi Nemzeti Színház vagy a neves Bukaresti Odeon.
A zsibói születésű Szabó K. István tizenöt éve a brăilai De Sade Márkiné című előadásával vett részt a fesztiválon, most a debreceni társulattal a Macskajáték című produkciót kísérhette el a román városba. „Ez egy olyan előadás, amely az öröm jegyében született, s nem csak Örkény csodálatos kisregénye életigenlésének köszönhetően, de annak a társulatnak is, mely egy újjáépülési folyamat közepette komoly elhivatottsággal vall az értékteremtésről.
– nyilatkozta a rendező.
Szabó K. István
Fotó: Máthé András
Tavaly Az ajtó című előadással szerepelt a debreceni színház a brassói Nemzetközi Kortárs Drámafesztiválon. Akkor Kubik Anna nyerte el Emerenc szerepéért a legjobb színésznőnek járó díjat.
Szabó K. István 2000-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán, majd a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház főrendezője, művészeti vezetője lett, majd 2004-től igazgatója. 2005-től a temesvári Csiky Gergely Színház főrendezője. 2007-től az ARCA független színház vezetője Bukarestben.
A 2009–2011 közötti periódusban a Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház főrendezője. 2011-től 2015-ig a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, művészeti igazgatója. 2015-től Budapesten él, szabadúszó művészként folytatja pályáját. Számos romániai és magyarországi színházban rendezett már, de Németországban és az Egyesült Államokban is megfordult színházi rendezőként.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.
szóljon hozzá!