Hirdetés

Sütő András emlékezete

Nagyszombati előadás Erdőcsinádon. A Marosvásárhelytől mintegy huszonöt kilométerre fekvő Erdőcsinádon Sütő András emlékének ápolását tűzte ki célul a helyi fiatalság. Az alig négy és fél száz lelket számláló faluban a hétvégén már a második Sütő-művet mutatták be.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. április 11., 00:002007. április 11., 00:00

Bár sokan nem vették jónéven, hogy húsvét nagyszombatjáraidőzítették az eseményt, a művelődésiház terme zsúfolásig telt.
Miután 2005-ben a Vidámsiratót vitték színre, most jóvalkeményebb fába vágták a fejszéjüketa helybeli fiatalok. Szabó Rozália nyugalmazottvallástanár rendezésében a Balkánigerlét vitték színre – szintegyermekszereplőkkel, hiszen a legfiatalabb alig töltöttebe a hetedik esztendejét, míg a legidősebb sem volttöbb huszonkettőnél. „Évente be szeretnénkmutatni Sütő András egy-egy művét, ezzel isadózva az erdélyi magyar drámairodalom egyiklegkiemelkedőbb személyiségének” –indokolta a csinádi fiatalság döntésétMihály Attila. A Sütő-hagyaték ápolásáértküzdő helyi fiatalember maga is szerepet vállalt azelőadásban. Mint elmondta, két évvel ezelőttszerették volna vendégül látni a szerzőtis, Sütő András azonban nem jöhetett elErdőcsinádra, mivel a betegsége egy pesti kórházbaszáműzte.
Csinádon a színháziránti szeretetet Szabó Rozália keltette újraéletre. A tanárnő és férje tízévvel ezelőtt költözött haza szülőfalujába,és azóta már hat színművet mutattak be ahelyi kultúrotthon deszkáin. „Tudom, hogy nehézdarabot választottunk, de mindannyian élvezettel ésodaadással dolgoztunk” – elevenítette fel a háromés fél hónapos munkát Szabóné,aki a téli, hideg hónapokban a lakását isfelajánlotta a próbákra. Mihály Attilaszerint az egész csapat derekasan helytállt. „Méga kicsik is megértették, hogy a nyolcvanas évekbenjátszódó Balkáni gerle olyan sötétkorszakot ábrázol, amelynek szüleik szenvedőalanyai voltak” – ecsetelte a szervező. Mihály nem tudottválaszt adni arra a kérdésre, hogy jövőremelyik Sütő-művet tűzik műsorra, viszont biztosra ígérte,hogy ha a lelkesedés megmarad – és némitámogatás is akad –, újabb bemutatóvalörvendeztetik meg a közönséget.

Sz. E.


Emlékplakett, megemlékezés

Gálfalvi György, a Látószépirodalmi folyóirat főszerkesztőjénekkezdeményezésére emlékplakett készüla nemrég elhunyt Sütő András emlékére,a domborművet az író születésének80. évfordulóján helyeznék el aVörösmarty utcai ház falán. A főszerkesztőa Krónikának elmondta, a plakett elkészítéséreHunyadi László szobrászművészt kértékfel. A június 17-i ünnepséget követőenPusztakamaráson, Sütő András szülőfalujábanis megemlékezést tartanak Székely Ferenc, az íróhozzátartozója szervezésében. Azemléktábla-állítás és amegemlékezés mellett más ötlet is születettaz író emlékének ébrentartására.A Krónika értesülése szerint azAnyanyelvápolók Szövetsége díjatnevezett el Sütő Andrásról, amelyet elsőalkalommal április 27-én, a dévai vándorgyűlésenadnak át.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés