
Fotó: Balogh Levente
Hatalmas érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit pénteken délután a nagyváradi Szigligeti Színház stúdiója, amely a két kulturális kávézónak, a Moszkvának és a Silentnek is otthont adó Sonnenfeld-palotában található.
2015. szeptember 20., 20:282015. szeptember 20., 20:28
2015. szeptember 20., 20:332015. szeptember 20., 20:33
Az egykori nyomda helyén kiállításoknak, kulturális eseményeknek is ideális, világos termet, büfét, ruhatárat, öltözőket, műhelyt, próba- és játékteret alakítottak ki, és hamarosan konditermet is berendeznek a három társulat – a Szigligeti, a Lilliput, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes – tagjainak. A Szigligeti Stúdiót egyébként nem önkormányzati pénzekből, hanem adományokból hozták tető alá, a téglajegyeket vásárlók nevét pedig egy táblán fel is tüntették az előtérben.
A pénteki megnyitón valamennyi generációt próbálták megszólítani, míg a kicsik a gyermeksarokban szórakoztak, addig a szülők pezsgőzhettek a társulat tagjaival, illetve az általuk főzött gulyást kóstolhatták meg. A közös főzést a Szigligeti új társulatvezetője, Novák Eszter koordinálta, este pedig tűzijátékkal, a kánkán akkordjaira tolták ki a Sonnenfeld-palota udvarára az ünnepi tortát, amelyből kicsiknek-nagyoknak egyaránt jutott.
A Szigligeti Stúdió idei első premierjét hétfőn tartják – a magyar dráma napjára Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című darabját Sardar Tagirovsky vitte színre. Bár a hétfői ősbemutatóra már minden jegy elkelt, az érdeklődők kedden és szombaton 19 órától is megtekinthetik az előadást.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!