2008. április 07., 00:002008. április 07., 00:00
A beszélgetések a boszorkányság jelenségét a korabeli perdokumentumok tükrében mutatták be, a „tisztátalan szolgálóleányait” a társadalmi kapcsolatháló és a közösségi szerepek szempontjából vizsgálva. A közönség megtudhatta, a köztudatba negatív mellékzöngével beépült boszorkányoknak valójában más, gyakorlati és közösségi szerep jutott. Pócs elmondta, 140 boszorkányper anyagát tanulmányozva arra a következtetésre jutott, öt boszorkánytípus különíthető el, ezek közül hármat, a megkárosított boszorkányt, a tudós boszorkányt és a természetfeletti boszorkányt mutatta be részletesen. A boszorkányok lehettek jobbágyfalvak lakói, cselédek, bábák, de vagyonnal rendelkező „szépasszonyok” is. Mindnyájuk esetében közös vonás, hogy a perbe fogott személyek valamilyen szempontból megsértették a közösség normáit. A kutató a meg nem nevezett boszorkánytípusokról csupán annyit árult el, hogy „a másik két típus túlságosan konfúzus, talán csak megkonstruált kutatói vágyálom”.
B. É., V. M.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.