2007. december 07., 00:002007. december 07., 00:00
A Kolozsvári Állami Magyar Színház mûvészeti tanácsa ezúttal Stief Magdának (képünkön Tompa Gábort igazgatóval) ítélte oda az örökös tag címet. Az 1943-ban született mûvész pályáját 1965-ben Kolozsváron kezdte, majd 1971-ben férjével, Vlad Mugur rendezõvel Németországba emigrált. Münchenben Vlad Mugurral saját társulatot alapítottak. Jelenleg rádiós szerkesztõ Münchenben és a burghauseni színiakadémia tanára. Kolozsváron az utóbbi évtizedben több ízben is színpadra lépett Vlad Mugur rendezéseiben, így az 1998-as Székekben és a 2000-es Cseresznyéskertben. Legutóbb ezen a héten, az Interferenciák fesztiválon láthatta a közönség, a német kleines theater elõadásában, Beckett Ó, azok a szép napok! címû drámájában. Stief Magda munkásságát Kötõ József színháztörténész méltatta. Mint elmondta, a mûvész alakításai tökéletesen precízek, ugyanakkor groteszk báj jellemzi ezeket. Stief Magda egy Bertolt Brecht-verssel köszönte meg a színház kitüntetését, és elmondta, szeretné, ha még felléphetne az annyira szeretett deszkákon.
Aprószentek napja van vasárnap: azokra a gyermekekre emlékezik december 28-án a római katolikus egyház, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.