2009. augusztus 25., 10:372009. augusztus 25., 10:37
Híres helyek és Híres emberek címmel indít két új sorozatot a baróti Tortoma Könyvkiadó. Demeter László a kiadó tulajdonos-igazgatója, Erdővidék Múzeumának vezetője a Krónikának elmondta, a székelyföldi műemlékeket, természetvédelmi területeket és az itt született vagy tevékenykedő híres embereket ismertetik a sorozatban. A cél nemcsak a térségben élők ismereteinek bővítése, de a turistáknak és egyéb érdeklődőknek is szánják az ismertetőket.
Demeter László elmondta, a kiadó egyelőre a Székelyföld hírességeire és nevezetességeire összpontosít, de ha lesz rá igény, kiterjesztik a sorozatot más régiókra is. A sorozatokat a Magyarországon megjelenő Tájak-Korok-Múzeumok füzetek mintájára képzelték el, amelyek 1978 óta jelennek meg, és elérték már az ezredik kiadványt, magyarázta Demeter László. A könnyen kezelhető, illusztrációban, képanyagban gazdag füzetek alapos, szakszerű ismertetést adnak műemlékekről, múzeumokról, természeti kincsekről.
A kiadótulajdonos szerint a tervezett 35–40 oldalas terjedelemben megjelenő zsebkönyveket gazdagon illusztrálják. Több száz füzetet terveznek, a lehetőségekhez mérten elképzelhető, hogy egy évben három, de az is hogy harminchárom füzet jelenik meg. Folyamatosan keresik a tanulmányokat és a szerzőket, akik közölnének a sorozatban. A Híres helyek sorozat már megjelent első kiadványa, Erdővidék egyik leghíresebb épülete, a vargyasi Dániel-kastély történetét mutatja be. A számos színes fotóval illusztrált tanulmány Fehér János művészettörténész munkája. Vargyason már a 15. században volt a Dániel családnak két kúriája, ezeket a 16. században a törökök felégették.
A 17. század közepén helyettük épült fel az öt toronnyal erősített késő reneszánsz stílusú várkastély. A kastélyt a 17. század végén a császáriak lerombolták, de 1723-ban újjáépült, 1853-ban és 1922-ben pedig kibővítették. A Híres emberek sorozat első füzete a tervek szerint szeptemberben hagyja el a nyomdát, Benedek Eleket mutatja be Szabó Zsolt. A füzetet a nagy meseíró születésének 150., halálának 80. évfordulója és a kisbaconi emlékház megnyitásának 40. évfordulójára szervezett szeptemberi rendezvényen mutatják be.
A nagybaconi református templomot és egyházi épületeket ugyancsak Fehér László művészettörténész ismerteti. Tervben van Szekeres Attila Köpeczi Sebestyén József heraldikus, címerfestőről szóló tanulmányának a megjelentetése, és Kolumbán Vilmos József Benkő József botanikus-történészről szóló írását is kiadnák. Demeter László elmondta: a füzetek hiánypótló szerepet tölthetnek be a térségben.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.