Hirdetés

Sokszínű fesztivál Segesváron

Az idén tizennegyedik alkalommal szervezik meg Segesváron a ProEtnica Interkulturális Fesztivált, amely a Romániában élő nemzeti kisebbségeknek nyújt lehetőséget a bemutatkozásra.

Antal Erika

2016. február 19., 19:022016. február 19., 19:02

Az augusztus 18–21. közötti időszakra tervezett esemény csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Volker Reiter fesztiváligazgató elmondta, nem a hagyományok megőrzését és ápolását célozza a projekt, hanem a közösségek bemutatkozását, újabb hagyományok teremtését.

Az idén szeretnének némi változást is eszközölni a programban, eddig ugyanis többnyire az volt a gyakorlat, hogy a néptánccsoportok, énekesek megérkeztek, bemutatták a színpadi produkciójukat, utána azonban távoztak is. Az idéntől szeretnék bevezetni, hogy végigüljék a három-négy napot, megtekintsék egymás előadását, beszélgessenek, vegyenek részt a workshopokon, kerekasztal-beszélgetéseken, vitaesteken. Természetesen ehhez támogatókra van szükség, ez pedig évről évre újabb és újabb kihívások elé állítja a szervezőket.

A segesvári fesztivál egyfajta nyitást is jelent mások irányába – hangsúlyozta a beharangozó sajtótájékoztatón részt vevő Koreck Mária, a Divers Alapítvány elnöke. Szerinte ennek a fesztiválnak az egymás megismerése az egyik célja, a romániai nemzeti kisebbségek kultúrájának, hagyományainak, szokásainak a felsorakoztatása, hogy „íme: ennyien vagyunk, sokszínűek, változatosak\".

A meghívott nemzeti közösségek között van a cseh, ukrán, roma, török, szerb, örmény, rutén, zsidó, olasz, bolgár, horvát, szlovák, tatár, német, albán, lengyel, macedón, lipován, orosz, görög, magyar és természetesen a román. A tavalyi fesztiválra egy színes katalógust is kiadtak a szervezők, amely visszatekintés a rendezvény történetére, amelyet első alkalommal 2001-ben szerveztek meg. Tavaly több mint nyolcszázan tettek eleget a szervezők meghívásának, és vettek részt a rendezvényen. A közönség részéről is nagy volt az érdeklődés, 2015-ben 15 ezren látogattak el a segesvári várba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés