Hirdetés

Simon Gábor igazgatót búcsúztatta szombaton a kolozsvári opera

Pazar gálakoncerttel ünnepelték a Kolozsvári Magyar Opera 2008–2009-es évadának végét szombat este Kolozsváron. A gálaest egyben Simon Gábor leköszönő operaigazgató búcsúztatója is volt, aki csaknem 20 éve igazgatja Románia egyetlen magyar operatársulatát. A műsor bevezetőjében Szép Gyula, az opera igazgatóhelyettese színpadra szólította a leköszönő Simont, majd Szabó Vilmos, a magyar külügyminisztérium államtitkára mondott beszédet, melyben kifejtette: Simon Gábor 1990-es kinevezése új reményt adott a kolozsvári opera társulatának, mostani viszszavonulásával pedig egy korszak zárul le.

2009. június 24., 09:342009. június 24., 09:34

Szabó, miután méltatta az igazgató munkásságát, mely során az opera tekintélyes repertoárt állított össze – Simon igazgatása alatt az opera egyik alapprogramja volt Erkel Ferenc műveinek bemutatása – megköszönte húszéves kitartását. Selmeczi György zeneszerző-karmester elmondta, büszke arra, hogy Kárpát-medence-szerte a Kolozsvári Magyar Opera tűzte műsorára a legtöbb kortárs művet, melyben Simon Gábornak nagy szerepe volt. A gálaműsor végén egyébként díszoklevelet nyújtottak át Simonnak, mely szerint a társulat örökös tagjává választja a leköszönő igazgatót.

 

Kis társulat, nagy repertoár

Szép Gyula, az intézmény igazgatóhelyettese lapunk megkeresésére elmondta: sikeres évadot zártak, mely a kolozsvári opera és színház történetében a 217., az opera különválása óta pedig a 60. volt. Hozzátette, számos előadást tartottak, annak ellenére, hogy másfél hónapig szünetelni kényszerültek az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja miatt. „Azt hiszem, nem túlzok, ha a mostanit a magyar zenének szánt évadnak nevezem” – mondta el az igazgatóhelyettes, kiemelve Ciro Pinsuti Mattia Corvino című operájának bemutatását, mely a mű első magyar nyelvű bemutatója volt.

Megemlítette a május végén lezajlott, Hárman Erdélyben című zenei fesztivált, amelyet Veress Sándor, Farkas Ferenc és Lajtha László tiszteletére rendeztek meg, három olyan zeneszerző munkáiból válogatva, akik sok tekintetben kötődtek Erdélyhez és Kolozsvárhoz. Veress Sándor például Kolozsváron született, és jelentős népzenegyűjtő munkát végzett a Csángóföldön, Farkas Ferenc pedig 1941–1944 között a kolozsvári zeneakadémia rektora volt. A zenei fesztivál mellett az évadban műsoron tartották Farkas Ferenc Csínom Palkó című daljátékát is.

Szép Gyula hangsúlyozta, intézményük egyedülálló Romániában, sőt a világon is, kisebbségi opera lévén, mégis igyekeznek a lehető legváltozatosabb programot kínálni a közönségnek. „Gyakorlatilag mindent játszunk, aminek köze van a zenéhez, operát és operettet, hangversenyeket és balettet – mondta, hozzátéve – kis intézmény vagyunk, körülbelül 250 alkalmazottal, ennek ellenére jelentős a repertoárunk, az idei évad programjában 37 cím szerepelt.”

Akár Simon Gábor is visszatérhet

Az igazgatóhelyettes kérdésünkre elmondta, Simon Gábort mandátumának lejártával nem mentik fel azonnal igazgatói tisztségéből. „Meg kell várnunk a minisztériumi végzést, ami hivatalossá teszi az igazgatói tisztség felszabadulását. Egy időre természetesen ideiglenes vezetőt nevezünk ki az intézmény élére, amíg kiírjuk a pályázatot az állásra. Fölösleges lenne most találgatni, hogy kik fognak pályázni, vagy kik az esélyesek. Simon Gábor egyébként korábban már jelezte hogy szeretné ismét megpályázni a tisztséget” – mondta el Szép Gyula.

Szintén az igazgatóhelyettestől tudtuk meg, hogy a következő évad elején Vásáry Tamás budapesti karmester vezényletével mutatják majd be Giuseppe Verdi Az álarcosbál című operáját, az évad második felében pedig néhány Erkel Ferenc-mű felújítását tervezik, többek között a Brankovics György szerepel majd a társulat műsorlistáján. Ezenkívül számítani lehet majd Venczel Péter Ali baba és a negyven rabló című musicaljének bemutatására, és természetesen nem marad majd el a szokásos szilveszteri műsor sem. „Természetesen ezeken kívül vannak még terveink, de a nehéz anyagi helyzetünk miatt nem tudhatjuk előre, hogy mit sikerül megvalósítani, és mit nem” – fogalmazott a helyettes igazgató.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés