Hirdetés

Sikertéma az őrültség

•  Fotó: Szentes Zágon

Fotó: Szentes Zágon

Sajátos témájú filmek a 7. Filmtettfeszten. Elsősorban az ismertebb filmes alkotások vonzották az idei, hetedik alkalommal Kolozsváron tető alá hozott Filmtettfeszt első három napjának közönségét. Az október 18–21. között zajló, igényesen összeállított programban nagy vonalakban mindenki megtalálhatta a számára megfelelő alkotást a rövidfilmektől az egész estét betöltő művekig.

2007. október 22., 00:002007. október 22., 00:00

Tematikai szempontból is ugyanez mondható el, hiszen a mélyebb gondolatsorok nyomán komponált filmek sorozatát egy-egy habkönnyű, szórakoztató alkotás szakította meg, mint amilyen a pénteki nap zárófilmje, a Sas Tamás rendezte SOS szerelem vagy a csütörtök este vetített Csak szex és más semmi, Goda Krisztina rendezésében.

A szintén közönségsikernek örvendő alkotások a szombati blokkból kerültek ki, így a magyarországi Groó Diána képzőművészeti filmjeit bemutató öszszeállítás, valamint a telt házzal vetített Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című, Szász János rendező Csáth Géza két regényére épülő 2007-es drámája. Ez utóbbi alkotás egyike volt a legmegdöbbentőbbeknek, mind témáját, mind a színészi játékot és a látványvilágot tekintve. A rendező-forgatókönyvíró által filmre vitt képek elsősorban sokkoló realitásukkal ragadják meg a közönséget, ehhez nagymértékben hozzájárul a szereplők kiemelkedő színészi teljesítménye. A magyarországi és nemzetközi alkotásokon kívül ugyanakkor több erdélyi film is helyet kapott a fesztiválon, így például Bálint Arthur félórás, egy vidéki filmszínház utolsó napjait bemutató Kisvárosi mozi című alkotása.

A fesztiválélményt némileg csorbította az a tény, hogy igen kevesen voltak kíváncsiak a rövidfilmblokkra, ugyancsak gyér érdeklődés jellemezte a helyszínül szolgáló Győzelem mozgóképszínház előterében a levetített filmek jelen lévő alkotóival folytatott közönségtalálkozókat. A meghívott rendezőkre a zsúfolt házat vonzó filmek esetében is legföljebb tucatnyi néző volt kíváncsi, alig pár érdeklődő vette a fáradságot, hogy az előtérben üldögélve próbáljon néhány értékes, érdekes gondolatot elcsípni. Csökkentette továbbá a filmek nyújtotta élményt a fűtetlen moziterem, bár ennek ellenére több alkotás vetítésénél kevésnek bizonyult az ülőhelyek száma.

Tematikai szempontból elmondható, hogy a fesztivál első három napját nagy vonalakban az egzisztenciális, társadalomkritikai kérdéseket boncolgató alkotások jellemezték. Nem hiányoztak a „művészfilmnek” titulált alkotások sem. Emellett a szakma képviselői megtalálhatták a mondhatni zártabb belső körnek készült filmeket is, főként a rövidfilmek esetében, bár néhány bemutatott dokumentumfilmnek is inkább ebben a kategóriában lenne a helye. A filmfesztivál talán legfontosabb pozitívumaként könyvelhető el, hogy az összeválogatott alkotások nemcsak egy jól körülhatárolt nézőréteget, hanem magát a moziba járó közönséget közelítették meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés