Sikeres évadot zárt a vásárhelyi filharmónia

A tavaly indított nyáresti orgonakoncertek sorozata idén is nagy népszerűségnek örvend – mondta lapunknak Vasile Cazan, a Marosvásárhelyi Filharmónia igazgatója, aki szeretné, ha a zeneszerető és hangverseny-látogató marosvásárhelyi közönség számára évad közben is rendszeressé válnának Molnár Tünde egyéni orgonaestjei.

2006. július 26., 00:002006. július 26., 00:00

Idén az előadóművész a Maros-parti város templomainak orgonáit szólaltatja meg. A Gecse utcai református Kistemplom, a Minoriták temploma, a belvárosi plébánia, az unitárius templom, illetve záróeseményként a Vártemplom ad otthont a kéthetente sorra kerülő orgonahangversenyeknek, amelyeken Molnár Tünde klasszikus, illetve kortárs szerzők műveit szólaltatja meg.
Vasile Cazan szerint a filharmónia idén zárta a legsikeresebb évadját, a közönség és a zenészek is kitettek magukért, változatos előadásokban kínálták a klasszikus zene gyöngyszemeit. A vásárhelyi filharmonikusok az évad végén Düsseldorfban léptek fel, a németországi városban már tizennégy éve rendszeresen koncerteznek. „Nemcsak a szervezőkkel, illetve Franz Lamprecht német karmesterrel sikerült összebarátkozni Düsseldorfban, hanem a szálloda személyzete, a közeli boltok eladói is régi ismerősökként köszöntenek már” – idézte fel a düsseldorfi napokat az igazgató. Az idén két fellépésük volt a német városban: egy templomi, illetve egy szabadtéri előadás. Franz Lamprecht karmester – akinek köszönhetően már közel másfél évtizede turnéznak Düsseldorfban a marosvásárhelyiek – a következő évadban is állandó karvezetője lesz a filharmóniának, akárcsak a japán Shinya Ozaki vagy a brassói Ion Ionescu-Galaþi.
A szeptemberben kezdődő évadot Luciano Simoni olasz zeneszerző szerzői estje nyitja, és máris készül az októberi Silvestri Nemzetközi Zenei Fesztivál programja, amelynek meghívottjai között magyarországi, bulgáriai, görögországi, hollandiai, írországi előadóművészek és karmesterek is szerepelnek.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról