Hirdetés

Sepsiszentgyörgy: Zabhegyező egyéni olvasatban

Kolcsár József színművész egyéni előadása lesz a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház következő bemutatója. Pénteken 19 órától a színház kamaratermében mutatják be a Jerome David Salinger Zabhegyező című regénye alapján készült produkciót, Kolcsár József rendezésében és előadásában.

Bíró Blanka

2009. december 04., 10:082009. december 04., 10:08

Kolcsár elmondta, az egyetemen ez volt a vizsgaelőadása, Kiss Csaba rendező ajánlotta figyelmébe a regényt. Sepsiszentgyörgyön már évek óta tervezi az előadás felújítását, de eddig technikai okokból nem valósulhatott meg: vagy nem volt terem, vagy a világítás nem felelt meg, vagy éppen Kolcsár volt elfoglalt.

Az előadás tulajdonképpen Kolcsár Zabhegyező olvasata, bár a szöveg a regény módosítatlan részleteiből áll össze. Az előadásban a regénybe foglalt történet már a távoli múlt, azonban a főhős Holden Caulfield, New York-i kalandjai óta mit sem változott. Húgát, Phoebét, és Jane Gallaghert még mindig őszintén szereti, de azóta sem tudott megbékélni a világgal.

Továbbra is a zabhegyezés – a kispolgári élet elutasítása – bizonyul számára az egyedüli járható útnak, csakhogy 30 éves korban már egyre veszélyesebbé válik ez a különös „hivatás”.

Kolcsár József így vall az előadásról: „A szerző azt írja, hogy a serdülőre jellemző, hogy nagylelkűen meg akar halni azért, amiért az érett ember alázatosan élni akar. Ezt az életérzést próbálom meg átadni a nézőknek, ami azért nehéz feladat, mert nem lehet pontosan megfogalmazni, hogy miről is van szó.

Azt hiszem, ez az érzés általában fiatal korban szokta hatalmába keríteni az embereket, és nagyon inspiráló lehet, de egy időn túl sokszor károssá válik.” Az előadás elkészítésében művészeti tanácsadóként Zakariás Zalán rendező is közreműködött.

A produkció legfontosabb díszleteleme, kelléke és játéktere egy nagyméretű, kétkerekű szemeteskuka. A pénteki bemutató után a Zabhegyező december 6-án is műsorra kerül, további előadások csak a jövő év januárjában lesznek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés