Sepsiszentgyörgy képekben

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2006. január 24., 00:002006. január 24., 00:00

Az Élő Sepsiszentgyörgy fotópályázat résztvevőit díjazta a hétvégén a város polgármesteri hivatala. A városháza Tourinfo irodája által meghirdetett hagyományteremtő fotópályázaton amatőr és profi fotósok riportképekkel vehettek részt, amelyeket a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő Kiflitermében állítottak ki. A városháza néhány évvel ezelőtt kezdeményezte a kiállítás rendszeres megszervezését, azzal a céllal, hogy a tárlaton kiállított alkotások felhívják a figyelmet a város szépségeire, ugyanakkor a hiányosságaira is. Albert Álmos polgármester a kiállítás megnyitóján elmondta: egyre népszerűbb a tárlat, évről évre több kiállító vesz részt a fotópályázaton. A díjazott fotókat két kategóriába sorolták, szakmai zsűri értékelte a profi fotósok munkáit, de a közönség is szavazhatott a kiállított fényképekre.
A közönség véleménye alapján az első díjat Beke Nándor Park című fotója érdemelte ki, második díjat kapott Sántha István Zsolt, egyforma szavazatszámmal harmadik díjban részesült Köllő Zsolt, Henning János és Édler András György. A profik kategóriájában különdíjat kapott Kovács László Attila a tavalyi Szent György Napokon Edvin Marton hegedűművész koncertjén készített fényképsorozatáért, valamint elismerést kapott Pulugor József, Domokos Péter és Albert Levente is. A sepsiszentgyörgyi városháza az eddigi kiállítások anyagából a jövőben fotóalbumot ad ki.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson
2025. augusztus 27., szerda

Elkezdte 81. évadát, öt új premierrel készül a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat

Megtartotta évadkezdő társulati gyűlését, elkezdte 81. évadát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Elkezdte 81. évadát, öt új premierrel készül a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat