Hirdetés

Sanyarú sorsú szénaszobrok – Bartha megérkezett Londonba

Cáfolta lapunknak a Román Kulturális Intézet (ICR) alelnöke, Nagy Mihály Zoltán, hogy intézményüknek bármi köze lett volna ahhoz, hogy Bartha Ernő kolozsvári szobrász Időspirál című alkotását 2014 augusztusában egy árverésen próbálták meg értékesíteni Londonban.

Kiss Előd-Gergely

2015. október 28., 19:332015. október 28., 19:33

Mint ismeretes, Bartha Ernő Bács Ildikó filmrendező kíséretében július 18-án száznapos gyalogtúrára indult: Kolozsvárról Londonba gyalogoltak, hogy a 2012-ben a londoni kulturális olimpia keretében a brit fővárosban kiállított és a művész szerinte méltatlanul kezelt szénaszobrai sorsát rendezze. A Bartha–Bács páros közleményben jelezte, hogy kedden megérkeztek Londonba, és máris találkozót egyeztettek le a Londoni Román Kulturális Intézet képviselőivel.

Időspirál lakat alatt

Amint arról korábban már beszámoltunk, a Román Kulturális Intézet annak idején pályázaton választotta ki Bartha Ernő Nature in the City című projektjéből az Időspirál című monumentális méretű szénaszobrot, melyet a London Pleasure Gardensben állítottak ki a londoni kulturális olimpiára, amelyet az olimpiai játékokkal párhuzamosan szerveztek meg. Az interaktív alkotás alatt áthaladók a régi olimpiai játékok híres kommentárjait hallgathatták volna meg.

A park azonban rögtön az alkotás felállítása után (az olimpia kezdése előtt) csődöt mondott és bezárt, így az alkotást soha nem láthatta a célközönség. A Felhőkarcoló és a Madár című szénaszobrokat Bartha Ernő önköltségén hozta létre Londonban. Ezeket az alkotásokat a Viktória park tavára helyezték anélkül, hogy kiírták volna az alkotó nevét, az alkotások címét vagy a projektet, amelynek keretében ezek az alkotások létrejöttek.

A szobrok ma is a Viktória park látványosságai közé tartoznak, de senki nem tudja, ki készítette őket. A Román Kulturális Intézet másfél évre vette bérbe az alkotásokat, a szerződés azonban 2012 derekán lejárt. Az alkotók csak a napokban értesültek arról, hogy a bezárt London Pleasure Gardensben elhelyezett Időspirált 2014 augusztusában egy árverésen próbálták meg értékesíteni – arról egyelőre nekik sincs tudomásuk, hogy ez sikerült-e.

Csak morális felelősségük van

„A Román Kulturális Intézet jogi értelemben nem felelős a Bartha Ernő alkotásaival történtekért, hiszen 2012 augusztus vége óta az intézmény már nem rendelkezik a szerzői jogok felett – szögezte le megkeresésünkre Nagy Mihály-Zoltán, az intézmény alelnöke. – Ellenben morális felelősségünk követni egy romániai képzőművész alkotásának további sorsát.\" Hozzáfűzte: az intézmény londoni fiókintézetének nincs önálló jogi személyisége, ezért csak közvetíteni tud a képzőművész és az angol hatóságok közt, hogy rendeződjön a szénaszobrok sorsa.

Elmondta: az angol jogrendet minősíti, hogy az időközben csődbe ment Pleasure Gardens felszámolása közben az ottani hatóságok úgy bocsátották árverésre Bartha Időspirál című alkotását, hogy nem ellenőrizték előzetesen annak tulajdonjogát, amely egyértelműen a kolozsvári származású képzőművészt illeti meg. Az ICR ugyanakkor a felajánlott segítségen túl mást nem tehet, ugyanis a szobrok szállítási költségének biztosítása már a képzőművész feladata, hiszen azért kapott közel 70 ezer lejt az intézettől, hogy a szállítást is megoldja.

Nagy Mihály Zoltán ugyanakkor elmondta, ennek ellenére az intézmény azt is felajánlotta még Bartha gyalogtúrájának megkezdése előtt, hogy a rendelkezésre álló anyagi keret függvényében a hazaszállításban is segít vagy ha kell, közvetít. Hozzáfűzte: a Viktória parkban kiállított két alkotás feliratainak visszahelyezése az ICR közbenjárásának köszönhetően már megvalósult. Nagy Mihály Zoltán szerint ugyanakkor Bartha Ernőnek is türelmesebbnek kellett volna lennie az intézettel való kommunikáció során, hiszen így közelebb juthattak volna a gondok megoldásához. „A napokban éppen ezért én kerestem meg telefonon Ernőt, és felajánlottam a segítségemet\" – tette még hozzá az ICR alelnöke.

Bartha Ernő közleménye ugyanakkor kitért arra, hogy alkotásai sorsán az intézettel folytatott „háromévnyi intenzív levelezés\" sem javított, éppen ezért indultak el száznapos zarándokútjukra, amelynek mottója: „A művészetért, szabadságért és igazságért, szeretettel\". A páros csütörtökön felvonulást szervez a Londoni Román Kulturális Intézet, a Viktória park és a Pleasure Gardens között, amelyre meghívnak mindenkit, „aki útjukat támogatja\".

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés