Hirdetés

Röviden

Gazda Árpád

2006. január 30., 00:002006. január 30., 00:00

Magyar írók az angol
Independent listáján
Két magyar író is bekerült egy-egy könyvvel az angol Independent című lap külföldi regények versenyének elődöntőjébe. A nyilvánosságra hozott elődöntős listán a legjobb 16 külföldi regény között szerepel a Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság és Szabó Magda Ajtó című műve. A zsűri a tizenhatos listát februárban hatra szűkíti, ezek közül választják ki áprilisban a tízezer angol fontot érő díj nyertesét, amelyen a szerzőnek és a fordítónak osztoznia kell majd.

Eredeti Caravaggiókat
találtak Franciaországban
Szakértői vizsgálat megállapította, hogy az 1999-ben a francia Loches városában talált képek Caravaggio festményei. Az Úr zarándoklata Emmausba, illetve a Szent Tamás Krisztus testébe helyezi ujját című alkotásokra 1999-ben bukkantak a loches-i Szent Antal-templomban, az orgona karzata alatt. A helyi városháza szerint a képeket minden bizonnyal IV. Henrik minisztere, Philippe de Béthune vásárolta a világhíres olasz művésztől. Caravaggio Michelangelo de Merisi a korai barokk festészet kiemelkedő mestere volt. Egy utcai verekedésben embert ölt, emiatt száműzték Rómából, haláláig Málta szigetén élt.

Gótikus freskók
Prága óvárosában
Három 14. századi freskó került elő Prága óvárosában a Szent Anna-templom restaurálásakor, adta hírül a Mladá Fronta Dnes című cseh lap. A gótikus stílusú freskók keletkezési idejét IV.
Károly cseh király uralkodásának idejére teszik. Szakemberek föltételezik, hogy a falfestmények annak a mesternek a munkái, aki a dél-csehországi Trebonban dolgozott a középkorban, mert a festés technikája hasonlít a treboni oltárkép egyik részletéhez. A freskók tizennyolc négyzetméternyi falfelületet borítanak be, a helyreállításukkal jövőre készülnek el.

Ismeretlen Dalí-kéziratra
bukkantak Spanyolországban
Negyvenkétezer euróért vásárolt a figueresi Gala-Salvador Dalí Alapítvány a Christie’s árverésén egy eddig ismeretlen Dalí-kéziratot. A hét kis formátumú lapból álló mű címe Atmoszférikus állati tragédia – szürrealista előadás. Salvador Dalí 1933-ban írta a színdarabot Auguste Millet Esti harangszó című festményéről, amely szinte rögeszmésen foglalkoztatta a festőt: számos festményt, írást szentelt az alkotásnak. Dalí színdarabjában egy anya és fia folytat párbeszédet különböző szexuális perverziókról, a végén pedig a fiú megöli az anyát. A most előkerült kézirat mellett a figueresi kutatási központban még 537 Dalíval kapcsolatos dokumentumot őriznek.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés