
Fotó: MTI
Tizenhét kortárs erdélyi magyar író kisprózáit felvonultató, román nyelvű kötetet mutattak be vasárnap a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
2017. április 23., 16:042017. április 23., 16:04
E. Ferencz Judit, a Román Kulturális Intézet támogatásával kötetbe rendezett írások fordítója az MTI-nek arról beszélt: az 1980-as évek közepén „cezúraszerűen megszűnt az erdélyi magyar írók románra fordítása\", a piac pedig a maga logikája szerint látta el ezt a feladatot, így a mai anekdoták szerint úgy adnak román irodalmi díjakat magyarul alkotó szerzőknek, hogy a zsűri jószerével azt sem tudja, mit is írtak.
A Singularitate gonflabilă (Gumimagány) 17 szerzőjének legtöbbje „nagyjából ismeretlen a román közönség számára”, kivételt Papp Sándor Zsigmond és az 1970-es években románra fordított Szilágyi István jelent – vélekedett a szakember. Mint mondta, fordításait olvasva a román szakemberekre is a felismerés erejével hatott, hogy a szerzők „azonos korosztályban is teljesen másként írnak, mint a románok\", műveik megjelentetéséhez azonban a legtöbb esetben szükség van dotációra, legyen szó román művek magyar vagy magyarul született munkák román kiadására. E. Ferencz Judit szerint a piaci elv a befutott szerzők esetében működik, akik mögött kész marketingstratégia áll, példaként említve Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című munkáját.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.