
Kónya Ütő Bence és Erdei Gábor a sepsiszentgyörgyi színház előadásában
Fotó: Facebook/Radu Afrim
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
2025. november 27., 18:182025. november 27., 18:18
2025. november 27., 18:232025. november 27., 18:23
A székelyföldi társulat az eredetileg román nyelven írt szöveget Dálnoky Réka és Sándor László fordításában állította színpadra Sepsiszentgyörgyön. Radu Afrim a darabbal kapcsolatosan az MTI szerint közölte: ez egy Székelyföldön játszódó fikció, amelyben megtalálható a hely humora és festőisége is.
– idézte a székelyföldi társulattal rendszeresen dolgozó rendezőt a színház közleménye. A darabot Radu Afrim kifejezetten az előadásban játszó színészekre írta. Az első olvasópróbán csak az eleje volt meg, a szövegkönyv a próbafolyamattal párhuzamosan készült.
A Román Színházi Szövetség (UNITER) által többszörösen díjazott rendező az első próbák után úgy nyilatkozott: otthon érzi magát a sepsiszentgyörgyi társulatnál, ahová immár 25 éve visszajár. Azt mondta, elsősorban a kreatív és feszültségmentes légkör miatt szeret a társulattal dolgozni.
– idézték a közleményben a rendezőt. Dálnoky Réka dramaturg úgy fogalmazott, hogy az előadásnak finom szövetű, lírai, de humorral és játékkal teli világa van. Emellett a mai ember számára kulcsfontosságú témát dolgoz fel: azt, ahogyan a történeteink révén menekülni tudunk a magány elől.
A produkció elkészítésében a rendező munkatársai voltak: Kupás Anna (díszlettervező), Pál Alexandra (jelmeztervező), Flavia Giurgiu (koreográfus), Kónya-Ütő Bence (zeneszerző), Dálnoky Réka (dramaturg, rendezőasszisztens), Csomós Tünde Tímea (ügyelő) és Dobra Mária Magdolna (súgó).
Szereplők: Kónya-Ütő Bence, Erdei Gábor, Pál-Ferenczi Gyöngyi, Szakács László, Varsányi Szabolcs, Gajzágó Zsuzsa, P. Magyarosi Imola, Korodi Janka, Nagy-Kopeczky Kristóf, Márton Lóránt-László és D. Albu Annamária.
A Kommuna - székely öko-románc színházi előadás bemutatója december 2-án, kedden este 19 órától lesz a Tamási Áron Színház nagytermének színpadán. Az előadást december 4-én, 5-én, valamint 27-én és 28-án is műsorra tűzik.

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
szóljon hozzá!