2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00
Az idén 33 együttes lép színpadra a Szejkefürdőn, a punktól a kemény rockig, heavy metaltól a nemzeti rockig minden műfaj képviselői jelen lesznek. Naponta hét-nyolc együttes szerepel a programban, a szombati zárónapra pedig valóban maratoni, 12 órás programot terveznek. A fellépők zömében Magyarországról érkeznek, de két-három hazai banda is megszólal egy-egy nap programjában.
A szervezők igyekeznek kerülni az évenkénti ismétlődést, az idei maraton fellépői közül először jár Erdélyben a Demonlord, a De Facto, a Hungarica, az AB/CD, de a Tunyogi Rock Band és az Akela is csak egyszer lépett fel idáig. „Lejárt a kilencvenes években még izzó Erdély-mítosz, amelynek hatására jöttek az együttesek kevés pénzért is. Ma már azonos fellépési díjért jönnek Udvarhelyre, mint Miskolcra vagy Szegedre, de a költség a távolság miatt 40 százalékkal nagyobb. Nekünk viszont az erdélyi fiatalok zsebéhez kell szabnunk a belépőt. Ezért nincsenek a programban »nagy« együttesek, mint például a Tankcsapda” – mondta Jére Ágoston, az egyesület elnöke.
A fesztiválra a napi belépő 25, a négynapos pedig 80 lejbe kerül. A rockzenei műfajok minél szélesebb bemutatása mellett a hang- és fénytechnika a rendezvény másik erőssége: a színpadi felszerelés Magyarországról érkezik, a szervezők szerint a tavalyinál is jobb lesz a hangminőség.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.