rivalda

Sorskomédia nemcsak közönségtoborzásra: Béres László „rókajátéka” Közönségtoborzó produkciónak is nevezhetjük a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház évadnyitó elõadását, a Ben Jonson Volpone címû darabja nyomán készült Rókajátékot. Sõt, a társulat költségvetési támogatásért vívott több mint másfél évtizedes harcát ismerve azt is megkockáztathatjuk, hogy a produkció Béres László rendezõ-színházigazgató „rókajátéka” a színházat ritkán látogató önkormányzati képviselõkkel. A könnyedebb fajsúlyú, közönségsikerre számító elõadás esetleg a közelgõ költségvetési tervezet vitáját is pozitívan befolyásolhatja – mármint ami a színház jövõbeni büdzséjét illeti. A néha már-már szájbarágósan egyszerû darab láttán sokakban az az érzés támadt, hogy a népszínházi mûfajokat és a szórakoztató darabokat kedvelõ „széles tömegeknek” készült az elõadás. Ám túlságosan egyszerû, sõt rosszindulatú dolog lenne csupán az anyagi vonzata alapján megítélni a Figura eme egyáltalán nem „hétköznapiasan figurás” produkcióját. Annál is inkább, mert az elõadás igencsak sokszínû: vannak benne kísérleti színházi elemek, de vásári bohózat is vagy akár filmbeillõ szexjelenet. Hogy a Figura nemcsak szórakoztatni akar ezzel az elõadással, azt már a játék keretét megadó, az adott jelenhez igazítható díszlet és a remekbeszabott karakteres jelmezek is jelzik. Ez kétségkívül a díszlettervezõ Csíki Csaba és a jelmeztervezõ Kiss Zsuzsanna munkáját dicséri. A baldachinos ágyhoz hasonló kuckó, amely görgõkön, szabadon mozgott a színpadon, éppen azt a lakást jelenítette meg, ahol történt valami. A Volpone ravaszságaihoz keretül szolgáló ágy pedig két egyszerû mozdulattal ravatallá, majd koporsóvá változott az elõadás végére. Figyelemre méltó viszont a jelmezek karakterkontrasztja is. Például az agresszív, pénzhajhász ügyvédnõ égõpiros angol kiskosztümben, tûsarkú cipõvel szaladgál, míg a törvénycikkelyek és paragrafusok közé behatárolt bírónõ, miután a talárt leveti, barna dzsörszéruhás, bevásárlószatyros háziasszonnyá vedlik. Béres László rendezõi fogásának tekinthetõ – és ebben is jó adag ravaszdi „rókajáték” rejlik –, hogy a szereplõk a vásáribohózat-jelenet közben a nézõket is bevonják a játékba. Sõt a Moscát, Volpone szolgáját alakító Barabás Árpád közönségre való kikacsintásából akár az is érthetõ: „na tessék, most következik a könnyen emészthetõ, mindenkinek tetszõ részlet”. Ám Béres ennél „szájbarágósabb” szimbólumot is alkalmaz. Ez pedig az Árus Péter alakította Sors figurája, aki a kulcsfontosságú pillanatokat klarinétszólammal jelzi, és esetenként mintha Volpone lelkiismeretének a hangja lenne. Mellesleg az egyik legnehezebb szerep hárult a mindössze 14 éves Péterre, aki az egész elõadás alatt „észrevétlenül” színen van. Kiemelkedõ színészi alkotást dicsérhetünk a Salat Lehel formázta Volpone-figurában, aki addig fokozza a l’art pour l’art játékot, míg saját csapdájába kerül, és ahelyett, hogy meggazdagodna, földönfutóvá lesz. A Veress László alakította Corbaccio viszont Don Corleonénak is beillõ öreg maffiózónak tûnik. A Barabás Árpád alakította Mosca pedig a gazdáján is túltevõ csalafinta, fondorlatos személyiségre sikeredett. Barabás játékában egy-egy gesztus erejéig a nem éppen keresztényi módszereirõl híres környékbeli vállalkozó alakja is felsejlik. ------------