
Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 30., 09:522011. szeptember 30., 09:52
A három váradi műhelyhez szükséges felszerelések közül már majdnem mindenre megkötötték az adásvételi szerződést, némelyik már meg is érkezett a múzeumba – igaz, egyelőre csak a korábbi székhelyre, a Római Katolikus Püspöki Palotába. Aurel Chiriac múzeumigazgató viszont azt reméli, minél hamarabb átköltöztethetik a három laboratóriumot a múzeum új székházául kiszemelt volt Magyar Királyi Hadapródiskola épületébe, ennek felújítását azonban még nem sikerült befejezni.
„A kis kalapácsokat és elavult eszközöket a legmodernebb felszereléssel cseréljük fel” – magyarázta el Erica Posmoşeanu paleontológiai restaurátor a projekt sajtótájékoztatóján. Az ő szakterületének megfelelő műhelyben a nagy teljesítményű mikroszkóp mellett helyet kap egy olyan eszköz is, amelynek segítségével nagy nyomású levegővel fújják majd le a port a fosszíliákról ahelyett, hogy ecsettel dolgoznának, illetve egy olyan vibrációs vágóeszköz, amellyel nagyon pontos bemetszéseket lehet végezni. A festményrestauráló laboratóriumba olyan eszközök kerülnek, amelyekkel anélkül lehet a rossz állapotú festményeket megvizsgálni és „diagnosztizálni”, hogy hozzáérnének, és ezzel tovább roncsolnák a műtárgyat a szakemberek.
A felsorolt két műhely eszközeinek mindegyikére megkötötték már a szerződést, a farestauráló laborhoz azonban a napokban ismét meg kellett hirdetni a közbeszerzést, mivel eddig kétszeri meghirdetésre sem sikerült beszállítót találni. A debreceni Déri Múzeum jelenleg felújítás alatt áll, így egyelőre ott sem sikerült berendezni a műhelyeket, ám remélik, hogy jövőre mihamarabb átadásra kerülhet a röntgenlabor és papírrestaurátor-műhely, illetve a korszerűsített textilrestaurátor-műhely – mondta el László Attila, a Déri Múzeum restaurátorcsoport-vezetője.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.