
Az udvarhelyi társulat a Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabjából készült, Anca Bradu által rendezett előadást is bemutatja Bukarestben
Fotó: Tomcsa Sándor Színház
Idén is színpadra lépnek erdélyi magyar társulatok Bukarestben, a második alkalommal szervezendő Bukfeszt seregszemle keretében. Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója a Krónikának elmondta: a szeptember 27. és október 2. között tartandó, az öt erdélyi teátrumot tömörítő Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) által szervezett rendezvény jó alkalom a megmutatkozásra, ugyanis a Bukfesztnek köszönhetően egyrészt a bukaresti színházi szakma is megtekintheti a produkciókat, másrészt az ottani magyar közönség is.
2023. szeptember 27., 10:152023. szeptember 27., 10:15
Kettős megmutatkozási lehetőségre nyílik alkalom a Bukfeszt 2 – Magyar Színházi Fesztivál keretében: egyrészt a bukaresti magyarság, másrészt a színházi szakma is megtekintheti erdélyi magyar társulatok produkcióit – mondta el a Krónika megkeresésére Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója.
a csíkszeredai Csíki Játékszín, a nagyváradi Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szeptember 27. és október 2. között az Odeon színházban.
„A tavalyi, első fesztivált júniusban szerveztük, és az időpont talán nem bizonyult a legszerencsésebb választásnak. Ezért úgy gondoltuk, idén inkább a színházi évad elejére tervezzük, hogy minél többen megtekinthessék produkcióinkat. A szemle arra is jó lehetőség,
Hozzátette, az UNITER-díjra (Román Színházi Szövetség díja), valamint a FNT (Országos Színházi Fesztiválra) produkciókat válogató színházi szakemberek is megtekinthetik ily módon az előadásokat. „Ez a lehetőség fontos számunkra szakmai megítéltetés szempontjából is, ugyanakkor a bukaresti magyar közönséggel mintegy kibővítjük közönségeink körét” – mondta az udvarhelyi színház igazgatója. Kérdésünkre arról is beszélt, hogy az esemény partnere a Liszt Intézet Bukarest, sikeresen pályáztak az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalánál (DRI) és más helyeken is,
A Tomcsa Sándor Színház a Matei Vișniec Kijárat című darabjából készült, Zakariás Zalán rendezte előadással érkezik Bukarestbe. Az előadás a Győri Nemzeti színházzal közösen megvalósított koprodukció.
Az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Matei Vișniec Kijárat című darabjából készült, Zakariás Zalán rendezte előadást is színre viszi
Fotó: Tomcsa Sándor Színház
„Az élet, történjék bármi, megállíthatatlanul tör előre, keresnénk a kijáratot, de minden ajtó zárva, benne ragadtunk. Ez egy olyan érzelmi állapot, amit sokan megtapasztalunk életünk során, talán túl sokan is, mégis keveset beszélünk róla, és azt is csak félve” – olvasható a Kijárat című előadás ismertetőjében. Az udvarhelyi társulat a Luigi Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres című, Anca Bradu által rendezett előadást is bemutatja a szemlén. „Közönséges napként indul minden egy térben és időben kevésbé behatárolható színházban.
Rövid, komikus intermezzo után indulna is az aznapi munka, viszont a folytatás elmarad: fenekestül felfordul az aznapi tervezés… Hat komor ember, azaz – állításuk szerint – hat szereplő érkezik hívatlanul a semmiből a színházba, és ajánlják magukat” – olvasható az előadásról.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata új előadást visz Bukarestbe:
Az 1956-os Broadway-premier óriási sikere nyomán a My Fair Lady sorra hódította meg a világ musicalszínpadait, az 1964-es mozifilmváltozat pedig meghozta a világsikert is a számára, Audrey Hepburn és Rex Harrison főszereplésével. A musical librettója Bernard Shaw Pygmalion című színműve alapján íródott, amelynek témáját a saját alkotásába beleszerető szobrász (Pügmalión) mítosza ihlette. Higginst, a közismert lingvisztikaprofesszort, a fonetika művészetének a nagymesterét, felháborítja az, ahogyan angol honfitársai számtalanszor meggyalázzák saját anyanyelvüket, egy alkalomal pedig alaposan leteremti Eliza Doolittle-t, egy egyszerű kis utcai virágárúslányt, meghallván, hogy „embertelenül” bánik az angol nyelvvel. Nem csekély magabiztossággal fogadást ajánl újdonsült barátjának, az indiai dialektusok szakértőjének, Pickering ezredesnek: fél évnyi „kiképzésben” részesíti Elizát, aki ennek eredményeképpen könnyedén elvegyül majd a társadalmi elit legmagasabb köreiben, a követségi bálon.
A darab ideje egyetlen pillanat, valódi történése pedig Caravaggio eltűnése Porto Ercole tengerparti keskeny homoksivatagában, 1610. július 18-án. Nem életrajz és nem a hiteles portré megalkotásának a kísérlete, hanem csak annak a – végső soron – megválaszolhatatlan kérdésnek a vizsgálata, hogyan jutott el Caravaggio a felfokozott, modern értelemben vett teatralitás felfedezéséig – szerepel a produkció ismertetőjében.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Visky András Caravaggio című darabjából készült, Visky Andrej által rendezett produkcióval mutatkozik be
Fotó: temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese a Boris Vian darabjából készült A Schmürz című táncszínházi előadással vendégszerepel Bukarestben. A Györfi Csaba rendezte produkció arról szól, hogy mindannyiunkban ott lapul egy alteregó, aki megszemélyesíti elnyomott vágyainkat, tetteinket, amelyekre nem vagyunk büszkék, de elfojtott lelkiismeretünket is. Ez a valami mindig ott van velünk, még azelőtt is, hogy mi megélnénk, átélnénk egy-egy pillanatot. Ez a valami – vagy inkább valaki – ő, a Schmürz.
A Gianina Cărbunariu által rendezett előadás 1899-ben játszódik, amikor Nagyváradon színház épül a bécsi Fellner és Helmer tervei alapján, és amikor a Bécsi Geológiai Intézetben Nopcsa Ferenc bemutatja a világnak az erdélyi dinoszauruszokat. Ez Európa aranykora, a boldog békeidők. Gianina Cărbunariu darabja az elfelejtett tudós kalandor és a mai Nagyváradot is meghatározó korszak újraolvasására hívja a nézőt.
A nagyváradi Szigligeti Színház a Gianina Cărbunariu darabjából készült, Magyarosaurus Dacus című előadást viszi a szemlére
Fotó: Szigligeti Színház
A Csíki Játékszín a Sheldon Harnick – Jerry Bock – Joseph Stein művéből készült, Hegedűs a háztetőn című produkciót mutatja be Erwin Șimșensohn rendezésében.
A Csíki Játékszín a Sheldon Harnick – Jerry Bock – Joseph Stein művéből készült, Hegedűs a háztetőn című produkciót mutatja be Erwin Șimșensohn rendezésében
Fotó: Csíki Játékszín/Facebook
Chagall, a világhírű orosz-zsidó származású festőművész álmodta meg a szakállas, muzsikáló hegedűs figuráját, aki egy kis falu házainak tetején egyensúlyozva húzza el egy közösség örömeit, álmait, szenvedéseit, küzdelmeit és esendőségeit. „Hegedűs a háztetőn. Bolondosan hangzik, ugye? Egyszerre magával ragadóan szép és kockázatos, a lehetetlenség, a különös, az abszurdum mutatkozik meg benne: azaz valahogy az élet” – szerepel az előadás ismertetőjében.

Egy három évvel ezelőtt született ötlet valósul meg a napokban Bukarestben: a MASZÍN Magyar Színházi Szövetség tagjai három évvel ezelőtt tervezték el, hogy magyar színházi fesztivált szerveznek Bukarestben.
Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
szóljon hozzá!