
Fotó: A szerző felvétele
2009. március 11., 10:342009. március 11., 10:34
Az eredeti terv az volt, hogy Henning János fotóművész, a színház fényképésze a mozgásszínház utolsó három évadján bemutatott előadásokon készült képeket állítja ki. A készülődés során bontakozott, teljesedett ki a kiállítás formája, és eldöntötték, hogy raktáron levő régi díszleteket és kellékeket leporolják, és közelről is megmutatják a közönségnek.
Így, aki belép a vendéglőbe, rögtön a Rómeó és Júlia előadásban használt korabeli lavórban moshat kezet, leülhet a Dokk című produkcióban a színpadon lévő asztal mellé a díszlet-székekre és ott ehet-ihat, és a Törékeny című táncszínházi előadásban használt több száz pohár közül is elővettek több tucatot.
Az Örkény Tóték előadásban használt fabudi is bekerült a vendéglő egyik sarkába, fotókkal kitapétázva, igaz, ez nem használható. Bagoly Zsuzsanna díszlettervező, a kiállítás társalkotója elmondta, ezeket a díszleteket nem hasznosítják újra, minden előadásra más ötletet dolgoznak ki.
Henning János óriásfotókkal és levelezőlap méretűekkel tapétázta ki a falakat és az asztalokat. Elmondásuk szerint abban bíznak, hogy ezzel a kiállítással a mozgásszínházat közelebb hozzák a közönséghez; ha a látogatók megérinthetik a díszleteket, kedvük támadhat elmenni az előadásra is.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.