
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Rendhagyó körülmények között, rendkívüli helyszínen rendezte meg a koronavírus-járvány miatt foganatosított több hónapos kényszerszünet részleges lezárulta utáni első hangversenyét a Nagyváradi Állami Filharmónia.
2020. június 07., 09:152020. június 07., 09:15
A március közepén megszakított évad folytatásaként a hatályos korlátozások miatt nem a megszokott helyre, a filharmónia épületébe, hanem gyönyörű és felemelő szabadtéri környezetbe hívta az intézmény a klasszikus zene kedvelőit.
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyével együttműködve a püspöki palota főbejárata előtt állítottak fel színpadot, és pénteken este itt rendeztek hangversenyt.
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
A hatóságok által elrendelt szabályok alapján a közönség tagjai mintegy másfél méteres távolságra elhelyezett székeken foglaltak helyet, a védőmaszk viselete pedig a hallgatóság és a művészek számára egyformán kötelező volt.
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
A szabadtéri hangverseny előtt Meleg Vilmos, a filharmónia igazgatója és Böcskei László nagyváradi katolikus megyéspüspök köszöntötte a közönséget. A mintegy órás koncerten a filharmónia Michael Haydn kamaraegyüttese játszott többek között Mozart-, Bach- és Bartók-műveket.
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!