
Albrecht Dürer 111 metszetéből nyílik kiállítás Kolozsváron március 26-án, és egészen június 7-éig látogatható az Erdélyi Néprajzi Múzeumban – jelentették be a tárlat szervezői csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
2015. március 20., 12:132015. március 20., 12:13
A 111 alkotás között 108 réz- és három fametszetet tekinthetnek majd meg az érdeklődők. Akárcsak a Rembrandt-kiállítás esetében a metszeteket az eredeti nyomólapokról nyomtatták újra, amelyeket Amand Durand francia képzőművész restaurált.
A beharangozó sajtóeseményen Tudor Sălăgean, a múzeum igazgatója elmondta: a tárlat tulajdonképpen a Rembrandt-kiállítás folytatása, míg Faban Mühlthaler, a kolozsvári Német Kulturális Központ igazgatója kifejtette: nagyon örül, az egyik legnagyobb német művész kolozsvári tárlatának, hiszen az általa vezetett intézmény kortárs kultúrával foglalkozik, így viszonylag ritkán marad idejük a klasszikus kultúra népszerűsítésére.
Thomas Emmerling luxembourgi műgyűjtő, a kiállítás főszervezője ugyanakkor elmondta: a Rembrandt-kiállítás sikere biztatta őket arra, hogy a német reneszánsz egyik legnagyobb alakjának metszeteit is elhozzák a kincses városba. Akkor kérdőíveket töltettek ki a látogatókkal, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy milyen kiállításokra jönnének el a legszívesebben a jövőben. A legtöbben Albrecht Dürerre szavaztak, így a közönség igényének kívánnak elsősorban eleget tenni.
Emmerling ugyanakkor kifejtette: Dürer művészete híd a középkor és a reneszánsz művészete között „Több volt mint festő, a tudomány és az emberiség fejlődése egyaránt érdekelte akárcsak Leonardo da Vincit. Olyan zseniális művészekre volt hatással mint Michelangelo, Lucas van Leyden vagy épp a 20. századi Salvador Dalí” – mutatott rá Thomas Emmerling.
A tárlat anyagában Dürer legismertebb remekművei, a Szent Jeromos a cellában, A Lovag, a Halál és az Ördög, valamint a Melankólia című rézmetszetek is szerepelnek. A vándorkiállítást később Nagyszebenben, Jászvásáron és Brassóban is bemutatják.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!