Hirdetés

Rém rom, a rémséges horroranimáció

• Az idei mindenszentek ünnepére sem maradtunk Halloween-témájú horrorfilm nélkül, ám ezúttal a patakokban fröcsögő vér, a megcsonkított holttestek és a premier plánban mutatott őrült sorozatgyilkosok kimaradtak, mivel a célközönség ezúttal az a korosztály, amelynek Amerikában a Halloween szól: a gyerekek. Éppen ezért az idei ünnepre egy animációs filmet szállított Hollywood, Rém rom címmel, amelyben három gyerek próbálja kideríteni, mi is rejtőzik az utca szemközti oldalán álló ódon, kísérteties házban. A filmet megtekintve azonban – felvállalva akár a korszerűtlenség vádját is – még a harminchoz közeli kritikusnak is az a véleménye, hogy amennyiben kiskorú gyermeke lenne, nem engedné, hogy megnézze. (Igaz, hogy ma már a Cartoon Networkon is hemzsegnek a hasonló rajzfilmek, de e sorok szerzője oly módon vágja el a gordiuszi csomót, hogy e rajzfilmcsatorna nézését sem engedélyezné tizennégy éven aluliak számára.) A történet szerint egy békés amerikai alvóváros gyerekeit rigolyás vénember terrorizálja: aki megközelíti a házát, attól elveszi a játékát, és soha többé nem adja vissza. A főhősnek – aki maga is tizenkét éves lehet – azonban föltűnik, hogy a ház körüli furcsa események azután is folytatódnak, hogy a tulajdonos kórházba kerül. Harmadmagával felderítő útra indul, és hamarosan szörnyű titokra bukkan: a baljós külsejű házhoz egy régi haláleset kapcsolódik, és a színen hamarosan egy frusztrált és bosszúszomjas kísértet is felbukkan. Innentől kezdve aztán a számítógép-animált látványvilág semmiben sem különbözik egy igazi horrorfilmétől, a ház hegyes fogú szörnyeteggé válik, amely mindenkit elnyel, aki a közelébe merészkedik, szó sincs gyerekfilmről, még akkor sem, ha a végén mindenki ép bőrrel megússza a kalandot. Meglehetősen brutális alkotás tehát a Rém rom, ám mindemellett azt is meg kell említeni, hogy maga a történet felnőttek számára egész élvezhető, és hozza a klasszikus, nyolcvanas évekbeli horrorfilmek darkos hangulatát. Megtekintését mindenesetre csak azoknak ajánljuk, akik felkészültek lélekben arra, hogy a moziterem sötétjébe az erősebb jeleneteknél olyan nyolc-tíz éves gyerekek sikolya hasít bele, akiknek a szüleit megtévesztette, hogy a Rém rom animációs film, ezért úgy gondolták, semmilyen ártalmas tartalommal nem kerülnek szembe. Rém rom (Monster House). Amerikai animációs film, 2006. Rendező: Gil Kenan. Írta: Dan Harmon. Kép: Paul C. Babin. Zene: Douglas Pipes. Értékelés az 1–5-ös skálán: 2. -----------

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. november 02., 00:002006. november 02., 00:00


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés