
2013. január 29., 19:322013. január 29., 19:32
Minden egyes kategória első három helyezettje térítésmentesen vehet részt a 7. GomBuSho összművészeti nyári workshopon. Minden beküldött alkotást levetítenek, kiállítanak a 9. BuSho Fesztiválon. A pályázat bárki számára nyitott, a szervezők március 15-éig várják a műveket.
A verseny mellett a BuSho a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékével közösen meghirdeti Özönvíz és körhinta című animációs műhelymunkáját. Tragikus világvége? Komikus melodráma? Őrült körforgás? Özönvíz és körhinta? – ez az alcíme Patrovits Tamás animációs rendező gyakorlatának, amelyre február 10–17. között kerül sor a nagyváradi PKE képzőművészeti tanszékén.
Az elmúlt évek műhelymunkái népszerűek voltak a résztvevők körében, és bár tavaly elmaradt, idén a partnerek segítségével újraindul a BuSho workshopja. A műhelymunkában hét jelentkező vehet részt Erdélyből, további hét pedig Magyarországról. A részvételi díj 20 ezer forint egy személynek, amely a szállás és az étkezés költségeit is fedezi. A workshop szakmai vezetője Patrovits Tamás animációsfilm-rendező, a nagyváradi koordinátor pedig Balázs Zoltán, a PKE adjunktusa. Számítógépes képtervező és animációs programok (Flash, Illustrator, Photoshop, After Effects, Anime Studio Pro) ismerete előny, de nem kötelező feltétel. A jelentkezés mellékleteként az érdeklődőktől saját rajzokat, grafikákat bemutató portfoliókat várnak a gyakrolat szervezői. A jelentkezési határidő február 1. További információk a entry@busho.hu e-mail címen kérhetők.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.