
Fotó: Krónika
2008. január 11., 00:002008. január 11., 00:00
Egyhónapos intenzív munka elõzi meg a döntõt. Miben állnak az elõkészületek? Hétfõn volt a mûsorindító megbeszélésünk, amelyen már elkezdtük a munkát. Én most még hazajöttem, mert van néhány elõadásom Temesváron. Többek között vasárnap az István, a királyban Réka szerepét játszom, ez lesz úgymond a búcsúelõadásom. A döntõ kezdetéig késõbb is haza kell jönnöm egy-egy elõadás erejéig, de a versenyre való felkészülést már hétfõn teljes erõbedobással elkezdjük. Intenzív munka lesz, koreográfia- és énektechnika-órákkal, jelmezes, díszletes próbákkal, illetve kamarapróbákkal. Miért Sarolt szerepét választotta? Temesváron Rékát játszom, úgyhogy az elõdöntõre még Réka szerepével készültem. Viszont mindig minden attól függ, hogy egy rendezõnek milyen elképzelése van az adott szereprõl – ezért közösen úgy döntöttünk, inkább Sarolt szerepével megyek tovább. Prózai színész vagyok, tehát úgy gondolom, mindkét szerepet egyaránt meg kell tudnom formálni. Hangtechnika szempontjából sincs gondom egyikkel sem, bár ami a hangszínt illeti, a két szerep valóban különbözik. Réka szerepét technikailag már teljesen kidolgoztam, hiszen tavaly május óta játszom itthon – viszont a Sarolt alaphangfekvése közelebb áll hozzám. Persze nem ez a legfontosabb, hiszen nem énekversenyrõl van szó: sok múlik majd a színészi alakításon. Elõnyt jelent-e, hogy olyan színházból érkezik, ahol most is mûsoron tartják az István, a királyt, tehát már csak ezért is jól ismeri a mûvet? Valószínûleg elõnyt jelent, de azt már nem lehet elmondani, hogy a többi versenyzõ nem foglalkozott eleget vele – nagyjából mindenki kívülrõl, belülrõl, elölrõl, hátulról ismerte már ezt a rockoperát. Inkább színész voltomat érzem elõnynek, azt, hogy nagyobb a rutinom, mint egyeseknek. Itt tevõdik fel a kérdés, ami a verseny rendkívül erõs mezõnyének résztvevõire vonatkozik: ki számít profinak? Aki színész, de prózai színész, vagy aki musical-énekes, és musical szakot végzett? Úgy gondolom, valamennyien elõnyökkel és hátrányokkal indulunk. A döntõbe jutott csapat tagjai már összerázódtak, a verseny nevéhez illõen egyfajta társulatot alkotnak. Hogyan alakult ki ez a baráti hangulat? Miután összeállt a döntõs csapat, kisebb-nagyobb koncerteket adtunk Magyarországon. Karácsonyi koncertünk volt az m1-esen, musicalszámokból, karácsonyi darabokból. Illés-számokat is adtunk elõ, a koncertet január 20-án közvetítik. Ezek a kis koncertek alapozták meg a jó hangulatot, ami most a csapatban uralkodik. Ki mit vár ettõl a megmérettetéstõl? Mindenki számára óriási lehetõséget jelent részt venni ezen a döntõsorozaton, mikor minden szombaton élõ adásban mérheti össze magát a többiekkel. Kicsit kinyílnak a kapuk valamennyiünk számára akkor is, ha nem én vagy mi leszünk azok, akik majd az István, a király produkcióban szerepelhetünk. A fõ cél természetesen ez utóbbi, de nemcsak: olyan erõs csapat alakult itt ki, amellyel még sok mindent meg lehet majd valósítani. Elsõsorban a közönség szavazatain múlik, hogy a csapatból kik kerülnek ki gyõztesen. Milyen visszajelzéseket kapott eddig? Az élõ adások eredményei a beküldött sms-eken múlnak, tehát azon is, hogy kit mennyire támogatnak majd az otthoniak. Én vagyok az egyedüli Erdélyben élõ versenyzõ, és bízom abban, hogy az erdélyiek támogatni fognak. Tudom, hogy nem lehet mindenhol fogni az m1-es csatornát, de reménykedem benne, hogy az m2-esen is közvetítik majd a döntõ fordulóit. Úgy gondolom, a produkció ugyanúgy a mi felelõsségünk, akárcsak a magyarországiaké. Sarolt erdélyi származású volt, ezért számomra plusz izgalommal jár a verseny.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.