2008. december 15., 09:252008. december 15., 09:25
A megállapodás fő célja, hogy a másik fél joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatókkal kapcsolatos panaszokról értesítsék egymást, és azt a felek saját eljárási rendjüknek megfelelően – a panaszost akár közvetlenül is bevonva az eljárásba - kezelhessék. A dokumentum ugyanakkor kitér arra is, hogy a hatóságok rendszeresen tájékoztatják egymást munkájukról és az országaikban bekövetkezett, az audiovizuális területet érintő jogszabályi változásokról is. Majtényi László az eseményen megjegyezte: évek óta intenzív és baráti a két testület közötti kapcsolat. Közlése szerint napjainkban tíz olyan, román joghatóság alá tartozó televíziós csatorna működik, amely jellemzően vagy részben Magyarországra sugározza műsorát.
Mint mondta, céljuk, hogy ne jussanak versenyelőnyhöz az ilyen adók azáltal, hogy az illetékes hatóság a többi csatornánál kevésbé foglalkozik ügyeikkel, mivel nem az általa felügyelt területet célozzák meg, a másik szerv pedig nem tudja elérni őket eljárásaival. Az együttműködők körének bővítéséről szólva megjegyezte: román partnerével együtt találkoztak a cseh médiahatóság képviselőjével, de Pozsonyból is érdeklődést tapasztaltak a közös fellépés iránt.
Răsvan Popescu arra emlékeztetett: amellett, hogy az ORTT-hez hasonlóan a CNA is tagja a szabályozó szervezetek európai fórumának, részesei a Fekete-tengeri államok médiahatóságai által létrehozott együttműködésnek is. Szkopjéban pedig megállapodást írtak alá a macedón társszervvel is.
Hírösszefoglaló
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.