Hirdetés

Régi-új elnök a Duna Tv élén

Elnöki mandátumának jövő februári lejárta után további négy évig irányíthatja a Duna Televíziót Cselényi László – döntötte el a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma. A hivatalban lévő elnök egy vokssal kapott többet az újrázáshoz szükséges 24-nél, egy szavazat érvénytelen volt, míg nyolcan amellett foglaltak állást, hogy ne hosszabbítsanak. „Továbbra is minden szalonképes szellemi áramlat felé nyitott marad a Duna Televízió” – nyilatkozta megválasztása után a régi-új elnök.

Ketesdy Beáta

Ketesdy Beáta

2008. szeptember 29., 00:002008. szeptember 29., 00:00

„A legfőbb célom, hogy olyan televíziót irányítsak és alakítsak, amelynek műsoraiból a nemzeti összefogás és megújulás szükségessége árad, amelynek műsorai felkeresik és felmutatják mindazokat, akik a nemzet és a nemzeti értékek iránti tisztelet, a becsületesség, tisztesség, az emberi méltóság, a hit és ügyszeretet megvesztegethetetlen pillérei, követendő példái. Van olyan tévé, amit csak néznek. És van olyan, amit imádnak is. Én ilyet akarok” – mondta a kuratórium előtt Cselényi. A visszaválasztott elnök tervei között egyébként művészi dokumentumfilmek gyártását, egy saját készítésű teleregény műsorra tűzését, valamint egy híres magyar regény televíziós és játékfilmes változatának forgatását sorolta, emellett azt is, hogy egy éven belül bővítik a határon túli bejelentkezések számát és a tudósítók körét.
Veres László, a közalapítvány ellenőrző testületének elnöke az MTI-vel azt közölte, hogy az ülésen incidens történt, amelyről a napokban levélben tájékoztatja a törvényhozást és a médiahatóságot. „Minősíthetetlen dolgok történtek” – mondta, arra utalva, hogy az egyik civil szervezet képviselője több ellenzéki kuratóriumi elnökségi tagot is sértegetett a tanácskozáson, a határon túli magyarságot pedig egy alkalommal „resztlinek” nevezte.
A médiatörvény 1995-ös elfogadása óta Cselényi László az első olyan közrádió- vagy köztévéelnök, aki lehetőséget kapott az újrázásra. A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége múlt csütörtökön, harmadik nekifutásra szavazta meg, hogy kezdeményezi az elnöki megbízatás meghoszszabbítását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés