Hirdetés

Reflex: a határokat feszegetik rendhagyó előadásokkal

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Lendületes, provokatív, határokat feszegető előadások mutatkoztak be a Reflex 3 Nemzetközi Színházi Fesztivál első felében, amelynek köszönhetően nemcsak Sepsiszentgyörgy került fel a szervezők szándéka szerint Európa kulturális térképére, de az alkotások sokszínűsége kitágítja a város, a színház határait is.

Bíró Blanka

2015. március 26., 20:262015. március 26., 20:26

Az elmúlt kilenc nap alatt a legerőteljesebb produkcióval az újvidéki Szerb Nemzeti Színház rukkolt elő, Tomi Janežič szlovén rendező úgy viszi színre Csehov Sirályát, hogy a néző szokatlan, de mégis természetes módon részévé válik a folyamatnak.

A rendezői megoldások felvonultatják, de újra is fogalmazzák a színház teljes eszköztárát, és mégsem tűnnek erőltetettnek, a hétórás játékidő alatt mindenre van idő: a történetre, a karakterek megismerésére, motivációik kibontására, az élet értelmének, az alkotási folyamat összetettségének, sőt a színház hivatásának boncolgatására is. A másfél éves próbafolyamat megváltoztatta a színház és az önmagukhoz való viszonyulásukat is – fogalmazták meg a közönségtalálkozón a színészek.

A gdański Dada von Bzdülöw lengyel mozgásszínházi műhely a Láthatatlan duettek című produkciót mutatta be a Reflexen. A két táncos mesterséges világot teremt a vászon előtt, amelyen folyamatosan szavak jelennek meg.

Az Újvidéki Színház Opera ultima című fehér-fekete produkciója Beaumarchais A sevillai borbély és Figaro házassága című darabjainak szövegére építve, az első „fehér” felvonásban karikírozza a hatalom által vígoperára kényszerített drámai társulat csetlés-botlásait, majd a második felvonásban már csak protestál: a társadalomkritika kendőzetlen, néhol szájbarágós.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és az Állami Német Színház közös produkciója, a Moliendo café improvizációkból áll, a kis térbe zsúfolt 36 színész jelenetei gyorsan váltanak, a kávé és a humor köti öszsze őket.

Pintér Béla és Társulata provokatív előadásának egyik furcsasága, hogy a tragikus végkimenetelű, pedofíliát, besúgást, a hatalom perverzióját is felvillantja, és mégis harsányan hahotáznak a nézők, a trágárságokat is mulatságosnak találva. Pintér színháza a valósággal szembesít, nem válaszokat keres.

A fesztivál második felében a bukaresti Odeon Színház A Demokrácia ellen című előadását, és három Shakespeare-darabot láthatnak még a nézők: a budapesti Nemzeti Színház a Szentivánéji álmot, a sepsiszentgyörgyi társulat a Hamletet, míg a vilniusi Oskaras Korsunovas Színház Miranda címmel A vihart viszi színre. Fellép még a Háromszék Táncegyüttes és az MStudio mozgásszínház is, és a RotFront – Emigrantski Raggamuffin Kollektiv is koncertezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés