2009. május 07., 10:182009. május 07., 10:18
A kolozsvári Francia Kulturális Központ támogatásával Románia már harmadik éve vesz részt a fesztiválon, idén például Románia áll az első helyen, ami a részt vevő városokat illeti, hiszen a Tres Courts 26 városban zajlik, megelőzve ezzel még Franciaországot is. Románia nemcsak a közreműködő városok népes számával büszkélkedhet, hanem azzal is, hogy idén két román nagyon rövid film is bekerült a válogatásba: a Kolozsváron készített Old Ladies Never Dream, valamint a bukaresti Immerse. Egy másik román film (Question Mark) bekerült a nemzetközi válogatásba is, a Paroles de femmes keretén belül.
A fesztivál kínálata több országban készült kisfilmekből áll; a szemle idei kiadását egy francia, női jogokat és esélyegyenlőséget hirdető szervezet támogatja: a Paroles de Femmes kategória 21 rövidfilmet tartalmaz, melyeknek központi témája a nő. Minden városban, ahol a fesztivál megrendezésre kerül, a közönség megszavaz egy nemzetközi, illetve egy hazai fődíjat. Romániából idén 20 filmet válogattak be a szemle anyagába, amelyeket minden részt vevő városban levetítenek. Az idei év újdonsága, hogy Debrecen és Pécs részvételével Magyarországot is bevonják a fesztiválba, így valamennyi filmnek lesz magyar felirata is.
Kolozsváron a Tranzit Házban, Nagyváradon pedig a Partiumi Keresztény Egyetemen tartják a vetítéseket, a váradi rendezvény felelőse a Metrion Egyesület. A romániai szelekcióban három nagyváradi fiatal munkája is szerepel. A Genesis rendezője, János Levente a Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika és vizuális kommunikáció szakának végzettje, Hátszegi Zsolt (A nő), illetve Groos Zselyke pedig most végzi a másodévet ugyanott.
A nemzetközi válogatásban a zsűri fődíja 1000 euró, a legeredetibb alkotás 500 eurót kap, a közönségdíj pedig egy MiniDV kamera. A zsűri francia filmrendezőkből és színészekből áll.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.