2009. október 30., 12:102009. október 30., 12:10
Mint arról korábban beszámoltunk, az Advenio fideszes míg az FM1 MSZP-s kapcsolatokkal rendelkezik, így az ügy hátterében többen politikai befolyást sejtenek. „Az MDF tiltakozik a Fidesz és az MSZP nagykoalíciós osztozkodása ellen, és elfogadhatatlannak tartja a pártrádiók alakulását” – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön, miközben az SZDSZ-t vezető Kóka János kijelentette: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a rádiós frekvenciapályázat mögött feltételezett, a valódi versenyt kizáró Fidesz–MSZP- háttéralku kivizsgálására.
Majtényi László Sólyom László köztársasági elnökhöz intézett levelében azzal magyarázza lemondását, hogy megválasztásakor kijelentette: távol tartja a médiahatóság működését a pártpolitikától. „Tekintettel arra, hogy ennek a programnak a végrehajtása – függetlenül az intézmény munkájában elért egyéb sikerektől – teljes mértékben lehetetlenné vált, 2009. november 30-i határnappal lemondok elnöki megbízatásomról és testületi tagságomról” – áll a levélben.
A Danubius helyén egyébként az Advenio Klassz Rádió, a Sláger által most használt hullámhosszon pedig az FM1 Neo FM néven indítana rádiót.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.