
Fotó: Boda L. Gergely
A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár az eddigiektől eltérően csak vasárnap délután zárta be kapuit, így a közönség egy nappal tovább válogathatott a széles kínálatból a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában.
2015. november 15., 19:342015. november 15., 19:34
A könyvbarátokat a négy nap alatt közel száz rendezvény várta, köztük dedikálások és könyvbemutatók, de színházi előadások és koncert is, a programok pedig sok embert vonzottak.
A csütörtöki nyitónapon a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című produkciója vonzotta a legtöbb embert a színházba, a nagyterem zsúfolásig megtelt. Szintén nagyon sokan voltak kíváncsiak Halász Judit Csiribiri című előadására. Az elsősorban gyermekeknek szánt koncert is telt ház előtt zajlott, sokan a lépcsőn és a színpad szélén is ültek a szombat délelőtti és délutáni koncerten egyaránt.
Halász Judit dalait szinte mindenki ismeri, a Micimackót vagy a Boldog születésnapot című szerzeményt a közönség apraja-nagyja együtt harsogta az énekessel. Az egyórás produkció során a gyerekekkel is kapcsolatot alakított ki az előadóművész, rövid kis versikékre, dalocskákra tanította őket.
Az idei könyvvásár szellemi patrónusa a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum volt, amely saját standdal vett részt a négynapos könyvünnepen, két kiállítást is hozott magával, illetve számos kiadványt. Péntek délután a színház kistermében mutatták be a múzeum által megjelentetett Az ellopott tragédia című Rejtő Jenő-emlékkötetet.
A könyvről a szerkesztő, Thuróczy Gergely beszélt. A kiadvány a sokoldalú írót, filmírót, lapszerkesztőt, bulvárújságírót, a teljes életpályát, Rejtő szerelmi életét, ifjúságát, valamint tragédiáját próbálja az olvasónak bemutatni. Az 500 oldalas kötet első része egy 150 oldalas kismonográfiát tartalmaz, a második részben jobbára kiadatlan Rejtő-szövegeket találni, a harmadik rész pedig írókollégák Rejtőről szóló tanulmányait teszi közzé.
Sok minden kiderült Rejtő Jenőről, például az, hogy soha nem fizetett kézirattal az éttermekben és kávéházakban, ahogyan azt az egyik mítosz állítja, minthogy az sem igaz, hogy a francia idegenlégió tagja lett volna. Munkaszolgálatra hívták be a második világháború idején, haláláról senki nem tudott hírt adni, testét nem temették el, hivatalosan eltűntnek nyilvánították.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!