Hirdetés

Próbafolyamat hidegben – Szilveszteri bohózat Udvarhelyen

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Nem volt színpad, a hidegben próbáltak, és vélhetőlen az utolsó pillanatra, a csütörtök esti bemutatóra készül el a Tomcsa Sándor Színház szilveszteri előadása. Ennek ellenére a rendező és a színészek szerint is jó hangulatban zajlott a Pletyka című bohózat próbafolyamata.

Veres Réka

2015. december 16., 19:182015. december 16., 19:18

Neil Simon Pletyka című bohózatával búcsúzik az óévtől a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A szilveszteri előadás munkafolyamatáról, illetve a mai bemutatóról Lendvai Zoltán magyarországi vendégrendező, Kozma Attila vendégszínész, a Csíki Játékszín művésze, valamint Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója beszélt a sajtónak.

Nagy Pál elmondta, már látta a produkciót más színházak előadásában, ezért rengeteg lehetőséget érzett benne, szerinte a pörgős, humoros darab teljesen megfelel egy év végi kikapcsolódásnak. Mivel a társulat „nem túl népes”, a szereposztáshoz vendégszínészt kellet hívni: a színház vezetője Kozma Attila kovásznai színészt, a Csíki Játékszín művészét találta a legmegfelelőbbnek.

Lendvai Zoltán, a meghívott rendező a darabbal való munkát kihívásnak tekinti, hiszen szerinte ez a szerző egyik „legfurcsább darabja”. Azt is elmondta, hogy szeret az udvarhelyi társulattal dolgozni, sok energiát, kíváncsiságot és türelmet lát a Tomcsa színészeiben.

Mostoha próbafolyamat egy szórakoztató előadáshoz

„Nem volt könnyű a munkafolyamat, mostoha körülmények között kellett dolgoznunk, utolsó percre lesz csak kész minden” – jegyezte meg Nagy Pál színházigazgató, hozzáfűzve, hogy a társulat nem tudott teljes értékű próbákat tartani, a Művelődési Ház színpadán ugyanis az Udvarhely Táncműhellyel osztoznak.

A körülmények ellenére jó hangulatban próbáltunk, hol hidegben, egy szeretetotthonban, máskor ott, ahol épp akadt hely, ám mindenki jól tűrte a megpróbáltatásokat – tette hozzá Lendvai Zoltán a sajtótájékoztatón. Szerinte egyébként is hálátlan dolog bohózatot próbálni, hiszen míg egy ilyen előadásban látszólag minden könnyedén és olajozottan működik, a részleteken sokat kell dolgozni. A munka akkor vált nehezebbé, amikor a próbák visszakerültek a Művelődési Házba, jelenleg azon dolgoznak, hogy a jó hangulatot is visszacsempésszék a színpadra az esti bemutatóig.

Ösztönző nehézségek

A vendégszínész Kozma Attila számára is furcsa volt a színpad hiánya, ám véleménye szerint olykor a nehezebb körülmények ösztönzik az embert, hogy jobban teljesítsen. Kozma örült annak, hogy már az első pillanattól nagy energiával próbáltak, elárulta, össze kellett szednie magát, hiszen ő „lustább próbafolyamathoz szokott”.

Mint elmondta, vendégszerepléskor mindig eljátszik a gondolattal, hogy milyen lenne, ha állandóan a társulattal dolgozna, és sokmindent felmér: hogy miként áll szakmai felkészültségben, technikai tudásban – szerinte ez hajtja előre. „Az ember igyekszik mindig a pillanatnyi szakmai tudása maximumát nyújtani ott, ahol éppen dolgozik” – fogalmazott.

Az este hét órakor kezdődő előadásra a Tomcsa Sándor-bemutatóbérlet érvényes, pénteken szintén héttől a Nyirő József-bérletes nézők tekinthetik meg a produkciót. Az előszilveszteri előadás december 30-án este hét órakor kezdődik, erre 30 lej a belépő, míg a december 31-én este hat órakor kezdődő ünnepi előadásra 50 lejbe kerül a jegy. A bérletes előadásokra a fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés