
Fotó: Krónika
2007. április 26., 00:002007. április 26., 00:00
A próbabemutatóra nem szerveztek közönséget, így csupán szakmabeliek, illetve néhány szülő és gyermek jött el a színházba a meghirdetett időpontban. Az előcsarnokban Nagy Kopeczky Kálmán, az előadás rendezője tájékoztatta az érdeklődőket arról, hogy a produkció bemutatója késik, mivel a díszlet az utolsó pillanatban készült el, és az elődás zenéjén pedig még dolgoznak. A „kárpótlásra” tett ajánlatát azonban senki nem utasította el: kicsik és nagyok is felkerekedtek, hogy betekintsenek a bábjáték előkészületeibe. A gyermekek azonban kissé csalódottnak tűntek, amiért a már-már kibontakozó cselekményt folyton megzavarta a rendezői utasítás. Egyikük végül hangosan méltatlankodott: „Miért jön be folyton ez a bácsi?”
Nagy Kopeczky Kálmán szerint érdekes kísérlet volt a nyilvános próba. A társulat tagjai és a színészhallgatók egyébként a nyáron, kéthetes kirulyfürdői műhelymunka során kezdték el a Szegény ördög próbáit. A tegnapi rendhagyó bemutatón az ott készült próbabábokkal dolgoztak, amelyek azonban nagy vonalakban már láttatják Deák Barna majdani szereplőinek meghatározó jegyeit. A szegény ördögcsalád tagjainak (őket Páll-Gecse Ákos, Nagy Sándor és Dósa Attila mozgatja) egyszerű zsákruha lesz a jelmeze, a módos gazdának és feleségének (akiket Vass Richárd és Páll Anikó Katalin kelt életre) pedig brazil kávészsákból készül az öltözéke. Az előadás legellentmondásosabb szereplője Nagy Lázár József, aki „főgonoszként” róka és medve képében is megjelenik. A szintén Deák Barna tervezte, nyersfából készült díszlet illik a Tamási-műhöz, amelyben az ágrólszakadt ördög emberibb lénynek bizonyul, mint a gazdag ember.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.