
Az ember alapvető kiszolgáltatottságáról szól a Száll a kakukk fészkére című darab
Fotó: Tomcsa Sándor Színház
Ken Kesey híres regényének feldolgozásával, a Dale Wasserman által színpadra álmodott Száll a kakukk fészkére című kétfelvonásos drámával indul az új év a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban.
2022. január 06., 08:412022. január 06., 08:41
Premierrel indul az új év a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban: csütörtökön (január 6.) 19 órától a Ken Kesey híres regényének feldolgozását, a Dale Wasserman által színpadra álmodott Száll a kakukk fészkére című kétfelvonásos drámát láthatja a közönség. A premierre érvényes a Tomcsa Sándor-bemutatóbérlet.
Az előadás látványtervezője Romolus Boicu, a produkciót dramaturgként a társulat művészeti vezetője, Dálnoky Réka jegyzi, a videóinstallációk Ana-Bianca Tudorică munkája. Bromden szerepében Nagy Csongor Zsolt, a Tomcsa Sándor Színház egykori tagja lesz látható, aki jelenleg a szatmárnémeti Harag György Társulat színésze.
A rendező a darabválasztás kapcsán kiemelte, hogy az előadásban elsősorban az empátiára fektette a hangsúlyt.
– fogalmazott Vladimir Anton.
A történet egy elmegyógyintézetben játszódik, ahol a hétköznapok kontrollált és kiszámítható egymásutániságát új páciens érkezése zavarja meg. McMurphy faragatlan, de élettel teli viselkedése a feje tetejére állítja a megszokott viszonyokat, merészen áthágja az intézmény szabályait, lázad és provokál. Ő az egyetlen, aki még nem törődött bele a helyzetébe. A többi beteg lassan vezetőként tekint rá, és lelkesen bátorítják az elnyomó rendszer szimbólumává vált Ratched nővér elleni harcában.
Az előadást január 7-én, pénteken, valamint január 27-én is megtekinthetik az érdeklődők. A helyek korlátozottak, jegyek kizárólag elővételben válthatók a jegypénztárban.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!