A Gengszter nagyi című előadást mutatja be szombaton a szatmárnémeti Harag György Társulat
Fotó: Czinzel László/ Harag György Társulat
Két előadást mutat be, és jótékonysági vásárt szervez a hétvégén a szatmárnémeti Harag György Társulat.
2019. december 13., 17:592019. december 13., 17:59
A Brighella Bábtagozat szombaton mutatja be a Holle anyó című bábjátékot az Iparos Otthonban. Az előadás rendezője Somogyi Tamás. „A Holle anyó című Andersen-mese hitet ad, hogy létezik olyan erő, amely igazságot szolgáltat és ez az igazság annak a pártján áll, aki másokkal elfogadó, segítőkész és képes kiállni értékrendje mellett” – olvasható az előadásról.
Szintén szombaton 11 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán mutatja be a Harag György Társulat a Gengszter nagyi című gyermekelőadást. David Walliams sikerkönyvét Gimesi Dóra dolgozta át, az előadás rendezője Nagy Regina.
A fiú rettentően unatkozik a nagyinál minden péntek este, a nagymama pedig nem találja a hangot a gyermekkorból épp hogy kinőtt kamasszal. Látszólag kudarcra ítélt kapcsolat, ám egy este, Ben óriási gyémántokat talál a nagyi kekszesdobozában. Lehet, hogy a nagyi nem is az, akinek látszik?” – írja a rendező.
A Haragos kézművesek elnevezésű jótékonysági vásár ötlete a társulat színészeitől származik, akik közvetlenebb módon is szerettek volna segíteni, legfőképp a gyermekeknek. Az érdeklődők többek között kézzel készített ajándéktárgyak, asztal- és karácsonyfadíszek, vászontáskák, képeslapok és házi sütemények közül válogathatnak. Várnak minden kedves adakozni, melegedni és kacagni vágyót szombaton 18 órától és vasárnap 15 órától az Északi Színház előcsarnokába és a Grandstandbe (az Északi Színház büféje). Ezenkívül várnak megunt ruhákat, játékokat, mesekönyveket, melyekkel szintén a Segíts te is! Alapítványt támogatják.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!