2007. április 17., 00:002007. április 17., 00:00
Gömöri György, Határ Győző, Sárközi Mátyás, Tomaso Kemény mellett Farkas Árpád, Jánosházy György, Kányádi Sándor, Markó Béla, Selyem Zsuzsa, Vida Gábor, Bogdán László portréja is szerepel. A szerző ötven író és költő portréját közölte eddig, és újabb két kötet megjelentetését tervezi.
A fesztiválon nagy érdeklődés fogadta a bemutatót, amelyen a könyv szereplői közül is többen jelen voltak, és a magyarsággal, az anyanyelvvel kapcsolatos gondolataikat osztották meg a közönséggel. Kányádi Sándor szerint a határon túli írók mintha többet tudnának egymásról, jobban „hasonlítanak” egymásra, mint a magyarországiak. Tomaso Kemény magyar származású olasz költő elmondta, számára a magyarság nem olyasmi, amit el lehet veszíteni. A marosvásárhelyi származású Iza Schneider viszont úgy fogalmazott, hogy számára a magyar nyelv maga a sors. „Nagyon sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy csak az segített ki a bajból, hogy magyarul írhattam le a gondolataimat. Holott más nyelven is le tudtam volna írni” – vallotta be a közönségnek a Németországban élő írónő.
Antal Erika, Budapest
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.