Hirdetés

Pörgős színházi évadot zártak Kolozsváron

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Mozgalmas évadot zárt a hétvégén a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a 2016/2017-es évad mérlegét kilenc bemutató, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásának megszervezése alkotja – közölte a társulat.

2017. július 03., 17:152017. július 03., 17:15

A nagyteremben a Légy jó mindhalálig és Rosmersholm, a stúdióban és nagytermi stúdióban A mélyben, Homemade, Kalucsni, A kísérlet, Hormon, Vakok és A vágy villamosa című produkciókat mutatták be. Az évadban a társulat kolozsvári székhelyén játszott 135 saját előadását, valamint a vendégelőadásokat összesen 21.848 néző tekintette meg, a fesztiválokon és vendégjátékokon pedig további 3489 néző előtt játszott a társulat.

Az Interferenciák Fesztivál keretében műsorra tűzött 31 előadás közönségével kiegészülve a kolozsvári színháznak a 2016/2017-es évadban összesen 33.635 nézője volt. A társulat számos rangos fesztiválmeghívásnak is eleget tett: a nagyváradi Rövid Dráma Fesztiválon való szereplést követően októberben három előadással volt jelen a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, decemberben pedig a Tokiói Nemzetközi Ibsen Fesztivál látta vendégül a Hedda Gabler című előadást.

Hirdetés

A mélyben a legjobb rendezőnek járó UNITER-díj elnyerését követően a Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztiválon, valamint a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában szerepelt. A fesztiválszereplések a nyári szünet alatt is folytatódnak: a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesar júliusban a spanyolországi Almagróban szervezett Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválra, szeptember elején pedig a dél-koreai Szöul Előadóművészeti Fesztiválra kapott meghívást.

A 225., jubileumi évadot a színház a Kolozsvári Magyar Napokon való részvétellel indítja augusztusban. Az új évad első bemutatójának előkészületei ősszel kezdődnek majd, Victor Ioan Frunză Tony Kushner Angyalok Amerikában című drámáját állítja majd színpadra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

A PNL akár a koalíciós megállapodás újratárgyalására is hajlandó az egyik alelnöke szerint

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) „végső esetben” újratárgyalhatja a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött koalíciós megállapodást – jelentette ki a PNL első alelnöke, Ciprian Ciucu a PSD által kirobbantott belpolitikai válság kapcsán.

A PNL akár a koalíciós megállapodás újratárgyalására is hajlandó az egyik alelnöke szerint
2026. február 15., vasárnap

135 km/órával száguldott a városban

Kirívó gyorshajtást mértek a rendőrök Nagybányán. Egy 24 éves nő 135 km/órával hajtott a város egyik utcáján, jogosítványát azonnal bevonták.

135 km/órával száguldott a városban
135 km/órával száguldott a városban
2026. február 15., vasárnap

135 km/órával száguldott a városban

2025. november 01., szombat

Louvre: bűnrészesség gyanújával eljárás indult egy nő ellen a műkincslopás ügyében

Bűnrészesség gyanújával eljárás indult szombaton egy 38 éves nő ellen a louvre-beli műkincslopás ügyében. Az ügyészek eddig öt személy vettek őrizetbe a bűnügy kapcsán. A louvre-beli rablás október 19-én, fényes nappal történt.

Louvre: bűnrészesség gyanújával eljárás indult egy nő ellen a műkincslopás ügyében
Hirdetés
2025. augusztus 27., szerda

A létszámcsökkentés a turisták biztonságát veszélyeztetheti – figyelmeztetnek a hegyimentők

Az elmúlt hetek megszorító intézkedései számos ágazatot érintenek, így a hegyimentő-szolgálatokat is. A Salvamont Románia közleményben reagált a kialakult helyzetre.

A létszámcsökkentés a turisták biztonságát veszélyeztetheti – figyelmeztetnek a hegyimentők
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. május 26., hétfő

Három bűncselekmény is kiderült a gyorshajtásért Szilágy megyében lebukott sofőrről

Szabadságvesztéssel járó három törvénytelenséget is elkövetett az a Kolozs megyei férfi, akit Szilágy megyében állítottak meg a rendőrök. A jogosítvány nélkül személyautóba ülő gépkocsivezetőről kiderült, hogy a járművével sem volt semmi rendben.

Három bűncselekmény is kiderült a gyorshajtásért Szilágy megyében lebukott sofőrről
Hirdetés
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

Ínycsiklandozó vegán finomság Egyiptom – és úgy általában a közel-keleti országok – nemzeti étele, a csicseriborsóból készült falafel.

Ízek a világ körül: falafel
Ízek a világ körül: falafel
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

2025. január 18., szombat

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI

A romániai kritikus infrastruktúra elleni szabotázsakciót hiúsított meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – erről maga a szolgálat tájékoztatta a nyilvánosságot egy közleményben.

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI
2024. december 19., csütörtök

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába

Nyilvános vécé borzolja a kedélyeket Kárpátalján: az ungvári városvezetés a Petőfi téren, a költő szobra mellett építené meg az illemhelyet, ami ellen a magyar szervezetek tiltakoznak.

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába
Hirdetés
Hirdetés