Hirdetés

Politikai lobbi a nagyváradi színház felújításáért

Közel két évada, hogy a váradi színház mindkét társulata kénytelen a százéves teátrum falain kívül dolgozni, az épület ugyanis több mint másfél éve felújítás alatt áll. A színház külső részét már tavaly helyreállították, de mire a nagyteremre, a színpadra és a nézőtérre került volna sor, elfogytak az anyagi tartalékok. Az RMDSZ két bihari parlamenti képviselője az ügy mellé állt.

Nagy Orsolya

2009. március 20., 08:472009. március 20., 08:47

Végéhez közeledik a második olyan évad is, amelyben a váradi színház mindkét társulata kénytelen volt nélkülözni a százéves teátrum színpadát, az épület ugyanis több mint másfél éve felújítás alatt áll. Az előadásokat a román társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában, a magyar pedig a filharmónia koncerttermében tartja. Csütörtökön rendhagyó sajtótájékoztatót hívtak össze a felújításra váró teátrum színpadán, ahol politikusok és a színház művészei – utóbbiak közül néhányan színpadi jelmezben és sminkben – tájékoztatták a médiát.

Lucian Silaghi színházigazgató elmondta: az épület külső részét már tavaly helyreállították, de a belső restaurálásra nem maradt pénz. Néhány helyiséget, öltözőket, folyosókat sikerült rendbe hozni, de mire a nagyteremre, a színpadra és a nézőtérre került volna sor, elfogytak az anyagi tartalékok. Paffka Ernő építész számításai szerint nagyjából 3 millió 200 ezer lejre volna szükség a munka befejezéséhez. A színészek felpanaszolták, hogy csökken a nézőszám, mióta a patinás épület parlagon hever, a kultúrház pedig annyira kényelmetlen és huzatos, hogy van, aki már meg is betegedett miatta.

Az RMDSZ két bihari parlamenti képviselője, Pető Csilla és Derzsi Ákos is az ügy mellé állt, Pető nemrég fölszólalt a parlamentben, és felhívta a testület figyelmét a felújítási gondokra, majd a frakció javasolta is, hogy a váradi színház kerüljön az állam költségvetésébe. A kezdeményezés azonban eredménytelen maradt. A nagyváradi színházépület a huszadik század fordulóján egyetlen év alatt készült el, most pedig két évad alatt sem sikerült helyreállítani – méltatlankodott Pető Csilla.

Radu Ţârle, az intézményt fenntartó Bihar Megyei Tanács elnöke elmondta: tisztában van vele, hogy főleg tőle várják a probléma megoldását, de a pénzügyi válság és számtalan egyéb ok miatt a tanácsnak nincs elég pénze a további munkálatok finanszírozására, ráadásul hasonló helyzetben van a bábszínház és a megyei rendőr-főkapitányság épülete is, akárcsak a Körösvidéki Múzeumnak hamarosan helyt adó hadapródiskola hatalmas palotájának rendbetétele. Az ügy sikeréhez erős politikai lobbira van szükség – ismerte el Silaghi. Mint mondta, ő optimista, és ha megkapják a pénzt, akár már júniusban elkezdhetik a munkálatokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés