Hirdetés

Petőfi eposzparódiája a színpadon – premiert tart, turnét tervez a szatmári Harag György Társulat

Műfajkeveredés, paródia. A szatmári társulat legújabb előadásának színpadképe egy sajátos átmenetet képez az eltúlzott népi motívumok és a monumentális giccs között •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Műfajkeveredés, paródia. A szatmári társulat legújabb előadásának színpadképe egy sajátos átmenetet képez az eltúlzott népi motívumok és a monumentális giccs között

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Petőfi Sándor eposzparódiájának színrevitelével emlékezik a költő születésének 200. évfordulójára a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a premiert pénteken este tartják.

Krónika

2023. március 03., 14:332023. március 03., 14:33

A Harag György Társulat a Petőfi-emlékév alkalmából A helység kalapácsa című művet vitte színre Béres László rendezésében – közölte a színház. A rendező két alkalommal dolgozott már együtt a társulattal: nevéhez fűződik a Tél című stúdióelőadás, illetve a Falstaff című nagyszínpadi előadás.

Musical, blues, operett, tangó

Hirdetés

„A Harag György Társulat megalakulásának a 65. évfordulóját ünneplő rendezvényen itt voltunk a feleségemmel Szatmárnémetiben, akkor került szóba, hogy jó lenne visszatérni egy közös munkára. Bessenyei Gedő István társulatvezető arra kért, hogy nevezzek meg több darabot, amit szívesen színre vinnék a társulattal. Ezek között volt A helység kalapácsa is” – mondta el Béres László.

•  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Kifejti, a Petőfi-év kapcsán Bessenyei kereste meg, hogy lenne-e kedve megrendezni a vígeposzt, így került újra a szatmárnémeti színházhoz.

A rendező elmondta, az elkészült előadásban műfajok keverednek minden szinten: zeneszerző barátját, Cári Tibort, akivel lassan húsz éve együtt dolgoznak, arra kérte, hogy a Petőfi-szövegből az általa kijelölt szövegrészeket különböző stílusokban – musical, blues, operett, tangó – zenésítse meg.

„Ami nyilvánvalóan egy igazi zenei bravúr, hiszen nem könnyű erre a veretes szövegre - amely olykor hexameteres, máskor meg teljesen szabad versformában van megírva - dalokat komponálni ilyen sokféle stílusban. Ezt a játékosságot követi a koreográfus, Bokor Attila munkája, akinek az a feladata, hogy ezeket a különböző stílusokat elevenítse meg a színpadon a koreográfiákban– mondta a rendező.

•  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Hozzátette, Márton Erika díszlet- és jelmeztervező szintén ennek szellemében alakítja az előadás látványvilágát, hiszen a színpadkép egy sajátos átmenetet képez az eltúlzott népi motívumok és a monumentális giccs között.

„Mindezen eszközök használata a paródia irányába mozdítja el az előadást” – mondja az előadás rendezője, Béres László.

Az előadás szerepeiben Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila, Keresztes Ágnes, Nagy Csongor Zsolt, Kovács Nikolett, Orbán Zsolt, Péter Attila Zsolt, Szabó János Szilárd és Gaál Gyula lép színpadra. A zenekar tagjai: Manfrédi Annamária (zenekarvezető, zongora), Cserey Csaba (dob), valamint a Dinu Lipatti Filharmónia zenészei: Domahidi Péter (hegedű), Budean Dávid (brácsa), Simó Péter (nagybőgő) és Lukács Zsolt (klarinét).

Petőfi írt először Szatmár első, épülő kőszínházáról

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Dinu Lipatti Filharmóniával együttműködésben létrehozott előadást a tervek szerint Szatmár megyében több helyszínen, illetve a közelben, ismert Petőfi-emlékhelyeken is elő fogják adni.

•  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Az előadás műsorfüzetében Bessenyei Gedő István társulatigazgató arról írt, hogy Petőfi nélkül elképzelhetetlen magyarnak lenni és hogy a szatmáriak több okból is régi ismerősüknek tekintik a költőt. „Egy nehezen kivehető dagerotipiáról visszaköszönő, homályos képmásán kívül sosem láttuk az arcát, mégis ismerni véljük még a bajusza kanyarodását is, zsinóros mentéjét, éles kardjának villanását. Régi barátunk: ismerjük a humorát, tudjuk, milyen ha elérzékenyül, ha indulatos, ha lelkes, hogyan szól szerelméhez, édesanyjához, barátaihoz – életrajzi adatait pedig úgy fújja még a gyermek is, mint a Talpra magyart!

Mi, szatmáriak, régi ismerősünkként köszöntjük magukban” – írta a társulatigazgató. Kifejti, tudjuk, hogy Petőfi Nagykárolyban ismerte meg élete szerelmét, Szendrey Júliát, és – ugyanazon a megyebálon – a későbbi barátot, a „vad grófot”, Teleki Sándort is, akinek koltói birtokán mézesheteiket töltötték utóbb a szerelmesek.

Szatmár szomszédságában, Erdődön házasodtak, az egykori várkápolnában álló oltár előtt, amely ma a szatmári püspökök magánkápolnájának éke. Megfordult Szatmáron is is néhányszor, ő írt először a város ekkor még épülő, első kőszínházáról is... A Harag György Társulat alkotóközösségében úgy döntöttünk, mosolyogva, nevetve fogunk rá emlékezni, nézőinkkel közösen. A helység kalapácsa vérbő, elavulhatatlan humorát felidézve és újragondolva e törekvésből sodró előadás született, melyet örömmel osztunk meg közönségünkkel, abban a reményben, hogy halhatatlan (és immár 200 éves) költő-barátunk általa estéről estére újra meglátogatja városunkat – ha másért nem, hát azért, hogy a szatmári közönség önfeledt nevetésében gyönyörködhessen” – fogalmazott Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

Petőfi A helység kalapácsában kora legkedveltebb irodalmi műfaját, az eposzt parodizálja: egyszerű helyszínt és banális problémákkal küzdő szereplőket választ, de mindvégig odafigyel a kellő pátoszra és az elengedhetetlen eposzi kellékekre.

A történet nagyszerűsége épp az egyszerűségében rejlik, ugyanis a romantika korabeli magyar paraszti élet egy szeletét ragadja ki, és emeli hőskölteményi magasságokba: tulajdonképpen egy kocsmai verekedés hőstörténetét énekli meg, a történelem legnagyobb csatáit megörökítő hőseposzok emelkedett stílusában.

•  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

korábban írtuk

Titokzatos tereket nyit a szatmári Harag György Társulat Csongor és Tünde előadása
Titokzatos tereket nyit a szatmári Harag György Társulat Csongor és Tünde előadása

Mindenképpen érdemes megnézni a szatmári Harag György Társulat előadásában a Csongor és Tündét: a Sardar Tagirovsky rendezte produkció több mint négy órán keresztül tartja bűvkörében a nézőt úgy.

korábban írtuk

Magyar és világirodalmi klasszikusokkal, valamint sok zenével indítja új évadát a Harag György Társulat
Magyar és világirodalmi klasszikusokkal, valamint sok zenével indítja új évadát a Harag György Társulat

Magyar és világirodalmi klasszikusokkal, valamint sok zenével indítja az új évadát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amely a saját bemutatók mellett számos vendégelőadással várja közönségét – közölte az erdélyi színház.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
2026. július 09., csütörtök

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván

Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván
Hirdetés
2026. július 07., kedd

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban

A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban
2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
Hirdetés